Pál Feri atya katolikus pap, mentálhigiénés szakember, akinek neve mindenki fülében ismerősen csenghet, még talán azoknak is, akik nem találkoztak vele, vagy soha nem hallottak vele beszélgetést, hiszen fergeteges előadásaival benne van a köztudatban. A Művészetek Házában sokszor megfordult már, szinte visszajáró vendég, és így lesz ez most is, szeptember közepén, ahol előadásának címe: Hogyan válhat erőforrássá a múlt, hogyan alakítható szabadon a jövő? - teszi fel a kérdést beharangozójában az Miskolci Kulturális Központ (MKK).
Vegyünk egy római katolikus papot, adjunk hozzá egy mentálhigiénés szakembert és ezt fűszerezzük meg egy csipetnyi stand-up komikussal, na mindez egy személyben Pál Feri, aki elragadó előadásmódjával olyan kérdésekről beszél, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. Egyszerű szavakkal képes bonyolult összefüggéseket megvilágítani, és azokat érthetővé és átélhetővé tenni. Nem véletlen az sem, hogy ennyien szeretnék őt látni, hiszen kisugárzása mellett szakmai tudása is hatalmas, már papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel előadásokat fiataloknak a pszichológia, a teológia és a mentálhigiéné témakörében. Ő sosem elégszik meg közhelyszerű magyarázatokkal, amivel foglalkozni kezd, annak a mélyére akar ásni, és ezt nagyon jó humorral teszi. Aktuális előadásának középpontjában az áll, hogy miként válhat erőforrássá a gyakran fájdalmas sebekkel teli múlt, és hogyan alakíthatjuk szabadabban a jövőnket - fejtik ki.
„De sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy a jelenben kell élni, és felesleges a múlttal foglalkozni! Amikor valaki azt mondja, hogy értelmetlen a múlttal foglalkozni, hiszen azt már nem lehet megváltoztatni, nagy precizitással fejezi ki, hogy azt gondolja: az segítene rajta, ha a múltat megváltoztathatná. Azt hiszi, a múlttal kapcsolatos egyetlen lehetősége az volna, ha azt meg nem történtté tehetné vagy átírhatná, és mivel ez lehetetlen, nincs dolga ezzel. A sejtjeink azonban őrzik a múltunkat, így az hatást gyakorol a jelenünkre. Ezért éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk” – állítja Pál Feri, aki aktuális előadásában ezt a témát bontja ki a tőle megszokott lebilincselő stílusban, és ha mi is szeretnénk közelebb kerülni a megoldáshoz, bizony nincs más lehetőségünk, mint hogy beülünk a Művészetek Házába, és meghallgatjuk élményszerű előadását szeptember 15-én, hétfőn 19 órától.