Ugrás a tartalomra

Ez az egyik legbosszantóbb jelenség a szépségszalonokban

Létrehozva
Nemcsak pénz-, hanem időkiesés is, ha valaki szó nélkül nem megy el a lefoglalt időpontjára.

A szépségiparban gyakori, hogy a vendégek lemondás nélkül nem jelennek meg a lefoglalt időpontra a szolgáltatóknál. A Miskolc Televízió híradója által megkérdezett szakemberek szerint ez nem csak pénz, hanem idő kiesés is. Gyakran szigorú házirend szabályozza a lemondásokat. De az sem ritka, hogy tiltólistára kerülnek a vendégek.

Kép
fsdgsd
Fotó: Osztie Tibor

– A házirendemben is benne van, hogy aki nem jelenik meg egy alkalommal az időpontján, és nem is szól, hogy visszaszeretné mondani bármire hivatkozva is, őt többet sajnos nem tudom fogadni, mint ahogy ez a házirendemben is áll. Ezt tudatosítottam magamban, mert máskülönben az embernek az idejével játszanak – ecsetelte stábunknak Fegyverneki Borsika képápoló- és műkörömépítő.

A szakember elmondta: kezdetben nagyon sok időpontlemondást tapasztalt, a legtöbben betegségre hivatkozva vagy szó nélkül nem jelentek meg. Így kénytelen volt ő is szigorúbb házirendet bevezetni.

Kép
barber_shop_250808ml-8.JPG
Fotó: Mocsári László

Dolgoznak a barberek, nagy a nyüzsgés az üzletben. Minden vendég eljött a megbeszélt időpontra pénteken délelőtt. A miskolci barber üzlet tulajdonosa szerint szakmájukban – a lemondások elkerülése érdekében – fontos a megfelelő kommunikáció és a következetesség.

– Én azt gondolom, hogy fontos lenne erre egy világos terv és egy világos szabályzat, amit a vendégek felé tudunk kommunikálni. Egy alkalommal elnézhető, és mindenkivel megesik, alakulhat olyan élethelyzet. Nekünk valójában az eladható termékünk a szabad hely és szabadidő, aki ezt nem tartja tiszteletben, annak ezt nem tartjuk rendelkezésére – hangsúlyozta Jantek Tamás tulajdonos.

Kép
grgdf
Fotó: Mocsári László

A Miskolc Televízió riportjából kiderül: a nem megjelenés miatt akadnak olyan szolgáltatók, akik a szolgáltatás árának felét felszámolják a következő alkalommal. De az sem ritka, hogy tiltólistára kerülnek az ilyen vendégek.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.