Ugrás a tartalomra

Könyvek között szólt a lélek

Létrehozva
Próza, vers, kortárs és klasszikus: különleges irodalmi esttel telt meg az Antik Art Café.
Kép
felolvaso_est_miskolcon_foto_magan.jpg
Felolvasóest Miskolcon az Antik Art Café Antikvárium és kávézóban. Fotó: magánarchívum

Fiatal felolvasók ismert szerzők műveit hozták el a közönségnek – de saját versek is megszólaltak. A cél: közösségi élményt varázsolni az olvasásból. Szerda este az Antik Art Café Antikvárium és kávézót nem a megszokott hangulat járta be. A régi könyvek és a kávéillat keveredése mellett egy maroknyi lelkes fiatal hangja töltötte be a teret. Felolvasóestre gyűltek össze, ahol az irodalom kapta a főszerepet – nem is akárhogyan.

A résztvevők ismert szerzők műveiből válogattak: elhangzott részlet például Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című kötetéből, Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című klasszikusából, valamint Tóth Krisztina Fekete csönd című írásából is. Az est során Szabó Lőrinc és Ady Endre versei is megszólaltak – ezek mellett pedig helyet kapott néhány saját vers is.

– Célunk a kikapcsolódás mellett egy új hangulat megteremtése, és hogy az alapból magányos tevékenységnek számító olvasásból valami közösségi élményt csináljunk – mondta Váradi Orsolya, az est szervezője.

Kép
felolvasóest

Az est így inkább egyfajta irodalmi válogatásként működött, személyes ajánlásokkal, különböző hangulatokkal, stílusokkal – a lírától a prózáig, a klasszikustól a kortársig.

– Egy ilyen jellegű program igazán hiánypótló Miskolcon, és rengeteg lehetőség rejlik benne. Megismerkedhettünk olyan művekkel, illetve műfajokkal, amelyek felett korábban elsiklott a szemünk, de akár egyszerűen csak át is élhettük a felolvasás varázsát. Mindemellett a saját szerzemények is rendkívül ígéretesek voltak, az élményben osztozhatott mind a hallgatóság, mind a felolvasók – ez tette igazán különlegessé az estet – nyilatkozta Pindur Hanna a közönség egyik tagja.

Ez volt ugyan az első felolvasóest, de a szervezők egyértelművé tették: biztosan nem az utolsó.

Az Antik Art Café bensőséges tere ismét bebizonyította, hogy a kultúra nemcsak színházban vagy kiállítótérben él, hanem ott is, ahol könyv és ember egymásra talál – egy kávé fölött, egy este erejéig.

Csiszár Míra

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.