Ugrás a tartalomra

Ez hihetetlen: ismét betörtek a miskolci pizzázóba

Létrehozva
Egy héten belül ez már a második eset.

Még egy hete sincs, hogy megírtuk: kirabolták a pizzériát a Győri kapuban. Teljesen kipakolták, még a telefont is elvitték.

A Pizza Király közösségi oldalán azt is közölték akkor, hogy dolgoznak a helyreállításon, és bíznak abban, hogy hamarosan újra kinyithatnak.

Múlthét csütörtökön aztán már jelezték is, hogy újra nyitva vannak. Az első sokk után picit lazábbra véve a figurát megjegyezték: szerencsére nem egy költöztető cég járt náluk, így a 300 kg-os kemence a helyén maradt; újra fogadnak megrendeléseket. Egyben megköszönték a segítséget is.

– Ezúton is hatalmas köszönetünket szeretnénk kifejezni a rendőrség gyors és alapos munkájáért, valamint minden olyan cégnek és partnernek, akik szinte azonnal segítettek a szükséges eszközök pótlásában – írták, hozzátéve: a működésükhöz szükséges feltételek 80 százalékát már sikerült helyreállítaniuk.

Ezen a héten kedden azonban újabb poszttal jelentkeztek – de ezúttal sem jó hírekkel érkeztek a tulajdonosok.

„Sajnálattal kell közölnünk, hogy ismét betörtek hozzánk. Kérjük vendégeink és ismerőseink segítségét: ha bárki bármit látott vagy tud az esetről, írjon nekünk privát üzenetet! Nagyon hálásak lennénk minden információért”

– fogalmaztak.

Megkerestük a rendőrséget is, hogy a két betörésről érdeklődjünk. Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a mostani esetnél is a bejelentést követően gyorsan kiértek a helyszínelő kollégáik. Az előző eset elkövetője még nincs meg, a szálakat ellenőrzik a munkatársai.

Hogy a két eset között van-e összefüggés, esetleg ugyanahhoz az elkövetőhöz lennének köthetők, azt még korai lenne kijelenteni.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.