Ugrás a tartalomra

Kenyérszentelés, aratókoszorú és fényjáték

Létrehozva
A városi ünnepség reggel 9 órakor kezdődik és az egésznapos programsorozat az éjszakai fényjátékkal ér véget a jeles napon.
Kép
Tamás Krisztián

A Miskolc Televízió kérdésére válaszolva Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere az augusztus 20-ára tervezett városi programokról szólva elmondta, már délelőtt 9 órakor elkezdődnek a megemlékezések a városban, amikor felvonják a nemzeti zászlót a népkerti Országzászlónál. Ezt követően sorra jönnek a kulturális és más programok, valamint az ünnepi megemlékezések.

– Délelőtt 11 órakor a Felsőhámori Szent István szobornál lesz az első ünnepi megemlékezés, ahol Miskolc önkormányzata képviseletében Hollósy András alpolgármester mond ünnepi beszédet, amelyet koszorúzás követ majd. Ahogy az minden évben lenni szokott, a belvárosban, a Szent István téren délután kezdődnek a programok. Fél 5-től a Szinvavölgyi Néptáncműhely műsorát láthatja a közönség, majd fél 6-tól Herczku Ágnes és a Nikola Parov Quartet koncertjét élvezhetjük. Az ünnepi kenyérszentelés és az aratókoszorú elhelyezése fél 7-től kezdődik. Ezt követően Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondja el ünnepi beszédét – tájékoztatott az MKK kommunikációs menedzsere.

Kép
Megszentelik az új kenyeret. Fotó: Horváth Csongor (egy korábbi ünnepségen)

Tamás Krisztián felhívta a figyelmet arra, hogy a téren nem lesznek árusok, de az új kenyér megáldása után, amelyet a történelmi egyházak képviselői végeznek el, lesz lehetőség kenyeret és péksüteményt vásárolni.

– Az ünnepi megemlékezés egy nagyszabású show-val folytatódik a Hősök terén, lesz egy tündöklő fényjáték, amely színes fényekkel tölti meg az éjszakát. A látványos fényfestés a város emblematikus épületein lesz látható, különleges show-elemekkel. A nap folyamán ünnepi gasztrokínálattal is készülünk – mondta Tamás Krisztián.

Az augusztus 20-ai ünnepséget a Miskolc Televízió élőben közvetíti a televízió csatornán és a MINap.hu Facebook oldalon. 18:30-tól az ünnepi kenyérszentelést és az ünnepi beszédeket, majd 19 órától felvételről a Szinvavölgyi Néptáncműhely műsorát láthatják a nézők.

Kép
augusztus20program2025

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.