Ugrás a tartalomra

Elkészült Komlóstetőn a kutyafuttató, rövidesen pedig a játszóteret is birtokba vehetik

Létrehozva
A százötven négyzetméteres területet biztonságosan körbekerítették, kukát és padot is raktak ki.
Kép
komlostet_kutyafuttato_hollosy_bajusz_250815_ja_06.jpg
Fotók: Juhász Ákos

A környéken sok kutyatartó él, akiknek régi vágya volt, hogy itt is legyen egy elkerített terület, ahol biztonságban tudnak kis kedvenceikkel játszani. Ők fordultak a terület önkormányzati képviselőjéhez, hogy szükség lenne egy zárt futtatóra. Azt a területet választottak ki, ahova rendszeresen vitték a gazdák az állatokat, és arra is ügyeltek, hogy egy árnyékot adó fa is legyen a futtatóban.

– Régi hiányosságot pótoltunk. Nagyon sok kutyatulajdonos keresett meg, hogy szeretnének egy zárt kutyafuttatót itt, a lakótelep mellett. Azt a helyet választottuk ki, ami alapból már kutyafuttató volt, de most zárttá tettük ezt a területet, így nyugodtan el lehet engedni a kis kedvenceket a kutyafuttatón belül. A mérete 150 négyzetméter, kihelyeztünk kukát és egy padot is – számolt be róla Bajusz Gábor önkormányzati képviselő a Miskolc Televízió stábjának pénteken.

A várospolitikus hozzátette: a kutyafuttató mellett számos beruházás valósult meg, vagy van folyamatban a városrészben.

Kép
komlóstető

– Csaknem egy kilométer hosszan valósult meg a vízvezetékek cseréje mintegy 40 millió forint értékben. Készül a játszótér, sőt, a komlóstetői óvodának mintegy 22 millió forintból zajlik a felújítása. Nincs megállás. Ez egy városrész, de nagyon fontos az itt élőknek is, hogy ezek a beruházások minél gyorsabban megvalósuljanak – szögezte le Hollósy András alpolgármester a helyszínen.

Mint azt a városvezetőtől megtudtuk: Komlóstetőn idén eddig hetvenmillió forintban indultak el fejlesztések.

Bajusz Gábor mindemellett érdeklődésünkre elárulta: heteken belül elkészül a játszótér is. Sorra érkeznek az új játszóelemek, pénteken egy mászókát raktak ki Komlóstetőn. Július elején kezdődött az évek óta elhanyagolt játszótér felújítása.

– A balesetveszélyes elemeket kicseréltük, és vásároltunk új játszótéri elemeket is, amik a napokban érkeznek meg, sőt az egyik elem, a legfontosabb, legnagyobb játszótéri elem ma már a helyszínen van. Ezeknek a beüzemelése, a biztonságos állapotba hozása jelenleg is zajlik - fogalmazott a képviselő.

A tervek szerint heteken belül újra birtokba vehetik a gyerekek a területet. A felújításra és közelben található kutyafuttató kiépítésére összesen hét és félmillió forintot különített el a terület önkormányzati képviselője és Miskolc alpolgármestere.

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.