Ugrás a tartalomra

Nyáron is folyamatos a rágcsálóirtás a közterületeken

Létrehozva
A nagy tavaszi főirtás május elején kezdődött Miskolcon, a munka azonban a nyári hónapokban sem állt le.
Kép
ragcsaloirtas_bertalan_utca_20250813-ot_10.jpg (735.5 KB)
Fotók: Osztie Tibor

A Városgazda munkatársai városrészről városrészre haladva mérik fel a patkányfertőzöttséget, és végzik el az irtást, amit a lakossági bejelentések is segítenek. A tavaszi főirtás után, nyáron többek között Miskolctapolcán, az Avason, a belvárosban és Diósgyőrben is dolgoztak.

A vízelvezető rácsain keresztül egyesével helyezik ki a szakemberek a patkánymérgeket. Ezt követően zöld festékszóróval jelölik meg a területet, hogy tudják, ott már jártak. A szakemberek hangsúlyozzák: tartós eredmény csak akkor érhető el, ha a közterületek mellett a magán- és bérelt ingatlanokon is megszüntetik a kártevők táplálékforrásait és elvégzik a rágcsálóirtást.

Kép
ragcsaloirtas_bertalan_utca_20250813-ot_14.jpg

– Ilyenkor kifejezetten a bejelentésekre fókuszálnak a kollégák, ami azt jelenti, hogy nagyon sok platformról kapjuk a jelzéseket a lakosságtól általában, de jönnek közületektől, intézményektől is jelzések. A közterületeken a patkányoknak, illetve egyéb rágcsálóknak a mozgására reagálunk – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Csordás László.

A Városgazda ügyvezetője stábunknak kifejtette: nagyon fontos, hogy a védekezés ne csak a közterületen történjen meg, hanem ugyanezt elvégezzék a magántulajdonokon is. Úgy véli, leginkább mindig annak kell a védekezést elsődlegesen elvégeznie, aki előidézi a patkánypopuláció elszaporodását.

Kép
ragcsaloirtas_bertalan_utca_20250813-ot_07.jpg (461.24 KB)

Az ügyvezető hozzátette, a közterületen végzett irtások hatékonyságát és tartósságát nagyban befolyásolja az egyéb területekről történő visszafertőződés. A közterületen észlelt problémákat telefonon, e-mailben, vagy a Városgazda honlapján lehet bejelenteni.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.