Ugrás a tartalomra

Akkor és most: Kő Kata

Létrehozva
Kucs Béla: Fekvő nő – ez az alkotás látható a heti képpárunkon, az 1963-as felvételt ezúttal is a Fortepanból kölcsönöztük.
Kép
akkor_es.png (124.66 KB)

A szobor a Miskolci Egyetem A/1-es épülete előtt fekszik elegánsan. Többféle néven, ha tetszik, gúnynéven is ismerik. Ilyen például a Kőkata, Kőböske, Köböske. A legismertebb név viszont egyértelműen a Kőkata, Kő Katalin néven még Facebook profilja is létezik. A szobor gyakran célpontja balekfeladatoknak, fogadásoknak, tréfáknak: előszeretettel öltöztetik fel, fényképezkednek vele, de versbe, dalba is foglalták már az 1961-es elkészülte óta.

Kép
akkor_es_most

Emellett vizsgaidőszakban akad sok látogatója a fekvő nőnek, ugyanis az egyetemista babona szerint vizsga előtt szerencsét hoz, ha megfogják a bal mellét. A régi képeslapon a háttérben a Miskolci Egyetem ma is álló kollégiumkomplexumának több épülete látható.

(Tajthy Ákos szövege, Osztie Tibor fotója, a régi kép forrása: Fortepan /Kálnoki Kis Sándor)
 

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.