Ugrás a tartalomra

Balatonmáriafürdőn pihentek a Szimbiózis lakói

Létrehozva
A Szimbiózis Alapítvány lakhatási egységeinek fogyatékossággal élő fiataljai négynapos nyaraláson vettek részt a miskolci önkormányzat balatoni üdülőjében.
Kép
1000019519.jpg
Balatonoztak a Szimbiózis pártfogoltjai. Fotó: Szimbiózis Alapítvány

Az augusztus 13–16. között lezajlott program célja az volt, hogy a résztvevők számára közösségi élményt, aktív kikapcsolódást és felejthetetlen nyári emlékeket biztosítson. A tábor minden napját reggeli tornával indították, majd a résztvevők örömmel vették birtokba az üdülő saját strandját, ahol naponta többször is megmártózhattak a Balatonban.

A délutánok és esték változatos programokat kínáltak: fagyizás, bazározás, valamint egy különleges naplementés hajókirándulás tette igazán emlékezetessé az együtt töltött időt.

Kép
1000019520.jpg

A balatoni nyaraláson harmincegy lakó és tizenegy kísérő vett részt. A tábor nemcsak pihenést, hanem megerősítő közösségi élményeket is adott a résztvevőknek, akik számára az ilyen programok kulcsszerepet játszanak a társas kapcsolatok építésében és az önfeledt nyári feltöltődésben. A közös nyári élmények újabb lépést jelentettek egy befogadóbb, élményekben gazdagabb élet felé.

A Szimbiózis Alapítványnál hangsúlyozták, köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak a tábor megszervezéséhez és lebonyolításához – legyen szó munkatársakról, kísérőkről vagy támogatókról.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.