Ugrás a tartalomra

Látványfőzésekkel és jól ismert zenekarokkal érkezik a Miskolci Piknik

Létrehozva
Harmadik alkalommal szervezik meg Észak-Magyarország legnagyobb gasztronómiai fesztiválját.
Kép
Miskolci Piknik
Rácz Jenő sztárséf finomságai a tavalyi Miskolci Pikniken. Fotók: Mocsári László

A Miskolci Piknik szeptember 19. és 21. között péntektől vasárnapig várja az ínyenceket és szórakozni vágyókat. Itt a zene mellett most még nagyobb hangsúlyt kapnak a finom ételek, italok, a sztárséfek általi látványfőzések és kóstolók. 

- Rengeteg újdonsággal és meglepetéssel készülünk. Átalakul a fesztiválterület és új helyszíneket is bevonunk. A nagyszínpad a Szent István térről átköltözik a Villanyrendőrre, amely otthont ad majd a fesztiválra érkező sztárfellépőknek – nyilatkozta stábunknak Tátrai Richárd, a Miskolci Piknik szervezője. 

Elmondta, hogy pénteken Dánielfy érkezik és Geszti Péter ad koncertet. Szombati napon Korda György és Balázs Klári, majd őket követi az idén 30 éves TNT, akik nagy exkluzív show-val készülnek. Vasárnap pedig Krisz Rudi ad koncertet és Punnany Massif zárja a sort. Mellettük DJ-k szórakoztatják majd a bulizókat. 

Kép
Geszti Péter és csapata a Miskolci Pikniken
Geszti Péter zenekara már tavaly is fellépett a rendezvényen

Hozzátette, hogy a nagyszínpad mellett még négy különböző helyszínen várják a fesztiválra érkezőket. Ezúttal a Szent István téren három napon keresztül családosok, illetve mindenki más különböző sportprogramokon tud majd részt venni. Felépítenek két gasztronómiai színpadot, egyet a Hősök terén, egyet pedig az Erzsébet téren. Kiemelte, hogy a Miskolci Soho is belépett a helyszínek sorába, ahol szintén lesznek gasztronómiai attrakciók is. 

Megtudtuk, hogy minden korosztályt szeretnének megszólítani a fiataloktól az idősebb korosztályig. A nagyszínpadon szombaton és vasárnap reggel gyermekzenekarok is fellépnek majd. 

Kép
robotemberek a Miskolci Pikniken
Talán idén is eljönnek a robotemberek

- Idén célunk volt, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektessünk a gasztronómiára, mint az elmúlt években. Így a már megszokott sztárséfek mellett meghívást kaptak Miskolc és a vármegye top gasztronómiai szolgáltatói is. Velük nemcsak a főutcán és az árusok között tudnak találkozni a kedves vendégek, hanem a két gasztronómiai színpadon látványfőzést fognak biztosítani kedvenc ételeikből. Ezeket meg is lehet majd kóstolni kis kóstolófalatokban – fejtette ki a szervező. 

Megosztotta azt is, hogy Rácz Jenő Michelin-csillagos séf a nagyszínpadon kap helyet, egy különleges ételt fog főzni a nagyszínpadon szombat délután, ahogy a korábbi években is. Vasárnap pedig a Street Kitchen csapat főzőcskézik. 

Folyamatosan frissülő információk a rendezvényről a Miskolci Piknik közösségi oldalán olvashatók. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Töretlen a Miskolci Egyetem népszerűsége
MiskolcOktatás
Rekordot döntött az idei felvételi a Miskolci Egyetemen. Az állami ösztöndíjas helyekre felvett diákok száma egy év alatt közel 16 százalékkal emelkedett. Eláruljuk azt is, melyik szakra lehetett a legmagasabb pontszámmal bejutni.
izrael szurkolók
Tóth-Szántai József: a város a felmerült költségeket a felelősökkel megtérítteti
Miskolc
A DVTK Stadion adott otthont csütörtök este a Hapoel Tel-Aviv és a Ludogorec Razgrad UEFA Konferencia Liga-selejtező mérkőzésének. A nemzetközi találkozó után azonban jelentős mennyiségű hulladék maradt a stadion és Dél-Kilián környékén, ezért rendkívüli takarítást kellett elrendelni.
Képgaléria
Pont Ott Party a Csengey-kertben
Pont Ott: pont annyi és pont oda – hatalmas partival ünnepeltek a leendő egyetemisták a Csengey-kertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Sokan örültek csütörtök este a fergeteges Pont Ott Partin a Csengey-kertben, ahol kiderült, kiket vettek fel szeptembertől egyetemre, vagy főiskolára.
Az Avas Szálló felújítása miatt változik a forgalmi rend a Kossuth utcában
Miskolc
Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában az Avas Szálló felújításához kapcsolódó daruzási és szállítási munkálatok miatt.