Ugrás a tartalomra

„Maradjunk méltók” – 202. évadját nyitotta meg a Miskolci Nemzeti Színház

Létrehozva
A miskolci teátrum csütörtökön délelőtt tartotta a 2025/26-os évadnyitó társulati ülését.
Preview Image
Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. Fotó: Juhász Ákos (galéria)

Fellebbent a függöny a Miskolci Nemzeti Színházban, a főfény pedig megvilágította az eddig takarásban várakozó következő évadot, amely ezúttal is változatosnak ígérkezik. A teátrum vezetése tovább járja a siker útját: ezúttal is egy műfajában és témaválasztásaiban is változatos évad kezdődik, három új énekkari taggal, valamint négy új táncos csatlakozott a Miskolci Baletthez.

Bevált recepten nem érdemes változtatni – tartja a mondás. Ezt a szemléletet követi a miskolci nemzeti igazgatója, Béres Attila és a művészeti tanács. A miskolciak szájízét minden évben eltaláló színházi vezetés a 2025-ös évadra is kifőzte a legjobb kulturális menüt. Mint az igazgató fogalmazott: munka lesz bőven.

Kép
Évadnyitó társulati ülés a Miskolci Nemzeti Színházban

A tökéletes évad

– Ki tudja, hogy milyen szám a 201? – tette fel a kérdést társulatának Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. A matematikai végzettséggel is felvértezett direktor az évadnyitó társulati ülésen nyomban el is árulta az ezúttal a színpad helyett a közönség soraiban ülő színészeknek, hogy a 201-et úgy nevezik: abszolút tökéletes szám. – Ez volt az előző évadunk. A tökéletes évad. Soha ilyen széleskörű szakmai elismerésben nem részesült színházunk, mint az előző évadban – értékelt Béres Attila, majd hozzátette, a társulatot, a közösséget köszönet illeti azért az elkötelezett, alázatos és szakmai profizmussal végzett munkáért, amellyel Miskolcot és a magyar kultúrát szolgálják.

Kép
Évadnyitó társulati ülés a Miskolci Nemzeti Színházban

– Folytatva az előző gondolatmenetet, én is azt mondom: köszönöm. Önök, ti, a társulat is tudja, milyen büszkeséget jelent ez a színház, ez a közösség a miskolciaknak, a város vezetésének. Amikor egy évvel ezelőtt itt voltam, akkor azt mondtam, ami jól működik, ahhoz nem szabad hozzányúlni. Azt segíteni kell. Remélem tapasztaljátok, hogy én azóta is ehhez tartom magam – ezt már Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mondta a színházi évadnyitón. Mint a városvezető fogalmazott, olyan a miskolci színház, mintha a DVTK felkerülne a Manchester United szintjére. – Fociban erre még várnunk kell, de a színház esetében a szakmai minőség már ilyen magaslatokban jár. A legfontosabb mégis az, ahogyan a város lakói érzik magukat, amikor itt ülnek a nézőtér székeiben, és az, ahogyan a színészek érzik magukat a színpadon, majd az előadást követően hazafelé tartva – tette hozzá.

Kép
Évadnyitó társulati ülés a Miskolci Nemzeti Színházban

Nem kérdés: a színház kell

Miskolc polgármestere kiemelte, évek óta nem kérdés a miskolciak számára, hogy a színházba jönni ünnep, a bemutatókon, az előadásokon rendre teltház van. 
– Nekem az a feladatom, hogy továbbra is vigyázzak erre a közösségre, vigyázzak a színházra – zárta gondolatait Tóth-Szántai József.

Béres Attila a társulat előtt is megköszönte a városvezetőnek azt az „alázatos, konok küzdelmet, amit a színház költségvetésért vívott.” Ezt követően pedig elmondta, bízik abban, hogy a 202. évad is minimum olyan sikeres lesz, mint az előző. 
– Reméljük, hogy még sikeresebb lesz, de ha minimum ugyanolyan, az sem baj. A legfontosabb végeredményben mégis az, hogy estéről estére teltház előtt játszunk, örömet okozva a miskolciaknak. Maradjunk méltók ebben az évadban is arra az alázatra és szakmai minőségre, amit ti magatok írtatok – mondta a színházigazgató társulatának.

Kép
Évadnyitó társulati ülés a Miskolci Nemzeti Színházban

A 2025-2026-os évadban a közösséghez négy új táncos csatlakozik. A Miskolci Balett Beatrice Besivel, Amedeo D’aleoval, Theo Shirttel és Mohácsi Borával kiegészülve vág neki többek között a Toldi és Az arany ember színre vitelének. Az énekkar pedig három új taggal bővült Marton Lea, Somosi Gréta és Ilka Benjámin személyében.

A miskolci nemzeti társulata 202. évadjában bemutatja többek között a Csetepaté Chioggiában című vígjátékot, a Bányavirág kortárs magyar tragikomédiát, az Oscar című bohózatot, vagy éppen a Bohéméletet és Csehov Platonov című színművé, és láthatja majd a közönség Csiszár Imre rendezésében Füst Milán Máli néni című vígjátékát.

Kiss Judit

A 2025-2026-os évad bemutatói:

Nagyszínház

Claude Magnier: Oscar - bohózat (rendező: Szőcs Artur)

Jacobi Viktor: Sybill - operett (rendező: Szabó Máté)

Joshua Sobol-Jávori Ferenc ՙՙFegya՚՚: Gettó - zenés színmű (rendező: Béres Attila)

Giacomo Puccini: Bohémélet - opera (rendező: Szőcs Artur)

Csiky Gergely nyomán, a Mohácsi testvérek átdolgozása alapján: Buborékok - keserű komédia (rendező: Rusznyák Gábor)

Kamaraszínház

Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában - vígjáték (rendező: Rusznyák Gábor)

Michael Ende: Puncspancs - mese (rendező: Kovács Dániel Ambrus)

Miskolci Balett: Jókai Mór: Az arany ember - dramatikus táncjáték (koreográfus: Kozma Attila)

Füst Milán: Máli néni - vígjáték (rendező: Csiszár Imre)

Anton Pavlovics Csehov: Platonov (Apátlanul) - színmű (rendező: Keszég László)

Miskolci Balett: Arany János: Toldi - táncjáték (koreográfus: Kozma Attila)

Játékszín

Martin McDonagh: Leenane szépe - kortárs színmű (rendező: Keszég László)

Székely Csaba: Bányavirág - kortárs magyar tragikomédia (rendező: Béres Attila)

Miskolci Balett: Arany János: Ágnes asszony és... - táncballadák (koreográfus: Kozma Attila és Szőllősi Kriszta)

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.