Ugrás a tartalomra

Szorgos méhecskék a gyermekkönyvtárban

Létrehozva
Zümmögés, kacagás és papírszárnyak töltötték meg a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtárát, ahol újabb mesés kalanddal folytatódott a nyári programsorozat. A legkisebbeket ezúttal Szorgocska, a méhecske repítette el a történetek és a kézműveskedés világába.
Kép
mese_es_kezmuveskedes_20250826-ot_05.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A gyerekek először közösen fedezték fel a méhecskék titkokkal teli világát: könyvek és beszélgetés segített megérteni, milyen fontos szerepet játszanak a természetben. A mese után igazi játékos zsongás töltötte be a könyvtárat – csíkos mellényben és méhecske-álarcban a kicsik a kosárból a „kaptárba” hordták a „mézet”. A kézműves foglalkozáson a nagyobbak papírból készítettek virágról virágra szárnyaló méhecskéket, míg a kisebbek mézes színezőlapokkal eleveníthették fel a történetet.

– Ilyenkor gyakran összekötik a családok a kölcsönzést a programmal, és ennek mi nagyon örülünk. Minden foglalkozásunk célja, hogy az olvasás szeretetét népszerűsítsük a gyerekek körében – mondta Miklós Katalin, a gyermekkönyvtár vezetője.

Kép
könyvtár

A nyári programsorozat szerdán 10 órakor zárul: élőszavas mesemondással érkezik Miskolci Barbara, és egyedi társasjátékkal is készül a gyermekkönyvtár – kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A nyárnak ugyan lassan vége, de a könyvtárban továbbra is pezseg az élet. Szeptember 11-én 10 órától indul a Babusgató Klub a legkisebbeknek. Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapja alkalmából, délelőtt iskolás csoportokkal ünneplik a Népmese Napját, délután 17 órától pedig mesés kézműveskedéssel készülnek az ősz jegyében. Október 12-én folytatódik a Könyves vasárnap programsorozat is.

Mindez azt jelenti, hogy a Gyermekkönyvtár a nyár után is változatos, családbarát programokkal várja az érdeklődőket – hogy együtt fedezhessék fel a mesék és az olvasás örömét.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.