Ugrás a tartalomra

Együtt zárták a nyarat családok az Avason

Létrehozva
Családi bulira várta az érdeklődőket a Nő a Siker Alapítvány pénteken az avasi Európa-ligetbe.
Kép
avasi_csaladi_nap_20250829-ot_25.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Lassan el kell fogadnunk, hogy közeledik a mindig csodás, de hűvös ősz. Ha még nem is kopogott be hozzánk, azért hamar itt a búcsú ideje – búcsúzunk a 30 Celsius-fok fölötti hőmérsékletektől, és hogy este 8 órakor még világos van.

Pénteken közös nyárzárásra hívogatták a miskolciakat, a Nő a Siker Alapítvány családi bulit rendezett az Avason, az Európa-ligetben, ahol délutántól késő estig színes programokkal, zenével, játékkal és meglepetésekkel várták a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Kép
családi nap

DJ LuiBig indította a programot délután 3 órakor, és egyből belecsaphattak a közepébe a kicsik egy fergeteges habpartyval. Majd érkezett a Csiribiri Zenekar, akik egy interaktív gyerekkoncerttel kedveskedtek a résztvevőknek.

Kép
családi nap

Közben mesék keltek életre a színpadon a bábszínháznak köszönhetően, majd két DJ-szett között az Ildi Rider adott koncertet.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.