Ugrás a tartalomra

Amikor a bor levegőt kér – vigyázzunk a mustgázzal!

Létrehozva
A szüret idején nemcsak a hordók telnek meg musttal, hanem a pincék is láthatatlan veszéllyel: a mustgázzal.
Kép

Idén a Görömblyi pincesoron, a Nagy–Szögedi Pincében a nyári meleg miatt egy héttel korábban kezdődött a zenit szőlő szüretelése. A jövő héten a cserszegi fűszeres és a sárga muskotály kerül sorra, a kékszőlők betakarítása pedig szeptember végére várható.

– Tudni kell, hogy egy hektoliter must erjedése során körülbelül ötven hektoliter szén-dioxid termelődik, ezt hívjuk mustgáznak. Nálam 120 hektoliter bor erjed, ezért különösen fontos a szén-dioxid elleni védekezés – mondta Nagy Zsolt, szőlő- és bortermelő.

A mustgáz színtelen és szagtalan, így jelenléte a pincében nem érzékelhető. Már alacsony koncentrációban is hatással van az emberi szervezetre: fejfájást, fáradtságot és hányingert okozhat, magasabb koncentrációban pedig halálos is lehet. Éppen ezért a szellőztetés a borászok számára létfontosságú.

– A pincében van ugyan természetes levegőáramlás, de ez kevés. Nagyteljesítményű ventilátorral szoktam kifújni a mustgázt a lenti részekről, ahol különben megrekedne – tette hozzá Nagy Zsolt.

Kép
250821_mustgaz_660_220.png

Az erjedés során a szén-dioxid koncentrációja 0,3–0,4 százalékról akár százszorosára is nőhet. Ennek hatásai gyorsan jelentkeznek: fejfájás, fáradtság, aluszékonyság, hányinger – és tartós belélegzés esetén halálosak is lehetnek.

Bár odafigyeléssel megelőzhetőek lennének a balesetek, mégis minden évben riasztják a katasztrófavédelmet mustgáz miatt – mondta el Rinyu Zsuzsanna, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes szóvivője.

– Évente körülbelül negyven eset negyven-ötven ilyen káreset történik országszerte, térségükben szerencsére a tavalyi szüreti szezonban ezzel kapcsolatos haláleset nálunk nem történt. Ennek ellenére minden évben felhívjuk a figyelmet a mustgáz veszélyeire azért, hogy a továbbiakban is elkerülhetőek legyenek ezek a tragédiák – hangsúlyozta

A katasztrófavédelem szóvivője hozzátette: amennyiben fennáll a mustgáz veszély, azonnal értesítsük a 112-t.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.