A Szkopjében rendezett eseményen a 13. helyet szerezte meg a magyar fiú válogatott, amelynek tagja volt Rozmán Flórián, az NB I/B Piros csoportjában szereplő Peka Bau-MEAFC Wolves csapatának tagja.
– Örülök neki, hogy a statisztikák alapján én voltam a válogatott második legeredményesebb játékosa, mindezt úgy, hogy a legjobbunk hatvan perccel több játéklehetőséget kapott, mint én – nyilatkozta az egyetemi gárda szép reményű tagja.
Akiről dr. Fazekas Csaba szakosztályvezető elmondta, hogy a 4-es és 5-ös posztokat kedvelő, a kadet korosztálytól idén búcsúzó, jövőre elsőéves junior Rozmán Flórián tehetségére és fejlődésére jellemző: a hamarosan kezdődő idénytől a MEAFC felnőtt keretének már teljes jogú tagja. Nem titkolt szándéka, hogy szeretne mielőbb bemutatkozni a nagyok között. A Jezsuita Gimnázium diákja ezzel párhuzamosan természetesen szerepelni fog az U19-es és az U21-es együttesben is.
A második legjobb volt
Ez is érdekelhet
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.