Ugrás a tartalomra

Iglón lesz az ötödik

Létrehozva
Eddig négy tesztmérkőzést játszottak a Macik, akik kedden vívják az utolsót.
Kép
miskolczi-mark-a-macik-csatara.jpg
Iglón tartják az Erste Liga-főpróbáját a diósgyőriek. Képünkön Miskolczi Márk, a Macik csatára Fotó: magánarchívum

Programjuk így fest: szeptember 2., Igló, 18.00: HK Spisská Nová Ves – DVTK Jegesmedvék.

– A hétfő reggeli konditermi edzés után ment jégre a csapat – újságolta Marosi Tamás, a jéghokisok marketing menedzsere. – Most még a kettes csarnokot használják a játékosok, mert a jégcsarnokban ugyan már elkezdődött a jég készítése, de a folyamat péntekig zajlik, ezért csak szombaton lesznek ott az első edzések. Az U25-ös válogatottba meghívott Csollák Márk, Lövei Dávid és Rétfalvi Kristóf vasárnap este még Gyergyórementén szerepelt, így ők hétfőn még igazoltan távol lesznek. Helyüket továbbra is az akadémisták veszik át: közülük már nyolcan kaptak lehetőséget a bizonyításra a felkészülési meccseinken.

A piros-fehérek kedden a közös ebéd után indulnak Iglóra.
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Grund Piknik a népkertben
Ti vagytok a Grund, nem is akárhol, hanem a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
A szabadidősport és az önfeledt közös játék legújabb színtere a Grund Piknik, amit szombaton második alkalommal tartottak meg a Népkertben, ezúttal streetball kosárlabda bajnoksággal egybekötve.
Nagyon kikaptak a hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: szombaton délután hazai környezetben vereséget szenvedett a diósgyőriek élvonalbeli női gárdája.
Finomabbnál finomabb háztáji ínyencségek az augusztusi Termelői Napon
MiskolcGasztroSzabadidő
Augusztus harmadik vasárnapján sem maradhatott el a Miskolci Termelői Nap, ahol a minőségi ételeket és kézműves termékeket kedvelő vásárlók is megtalálták a számításukat.
Képgaléria
Box gála az M1 Fitnessnél
Több százan nézték meg a bokszgálát
MiskolcSport
Ökölvívás: eddig soha nem látott viadalt tartottak szombaton délután és este Miskolc belvárosában, ahol a harcosok az utcán bunyóztak.