Ugrás a tartalomra

Jubileumát ünnepelte a Bláthy

Létrehozva
Hétfőn a tanévnyitó ünnepségen emlékeztek meg a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum elmúlt évtizedeiről.
Kép
blatthy3.jpg (330.14 KB)
Fotók: Tóth-Szántai József Facebook-oldala

Hetvenötödik tanévét nyitotta a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum. A technikum az ország száz legjobbja között szerepel. Csaknem ötszáz diák tanul ott nappali tagozaton, kétszázan pedig felnőtt képzésben.

Az iskola igazgatója a hétfői ünnepségen elmondta: az elmúlt hetvenöt évben rengeteget fejlődött az intézmény.

– Mára a Bláthy az elektronika és az elektronikaágazat országosan is elismert intézménye lett. Iskolánkban az ágazat valamennyi szakmáját. Duális partnereink igényének megfelelően tanfolyamokat is indítunk. Az iparkamarával együttműködve mestervizsga helyszínként funkcionálunk – fogalmazott Sántáné Furik Orsolya igazgató.

Kép
https://minap.hu/sites/default/files/media/image/2025-09-01-16-04/blatthy2.jpg

Az intézményvezető hozzátette: korábban együttműködési megállapodást kötöttek a Miskolci Egyetemmel, amely az okleveles technikus képzést foglalja magába. De rámutatott: új laborok és eszközök is segítik a diákok tanulását.

A Miskolci Szakképzési Centrum vezetői és a Bláthy Ottó Villamosipari Technikum igazgatója mellett a jubileumi tanévnyitón az iskola egykori diákja, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is köszöntötte a diákokat.

Kép
blatthy4.jpg

– Azon kívül, hogy kaptunk egy nagyon biztos szakmát, egy jó alapot az életünkhöz, az életünk elindításához, tisztességre és becsületre neveltek minket. Amik ma már a 21. században, amikor a technológia olyan gyorsan változik, és annyi minden van körülöttünk, és annyi modern dologgal találkozunk, még mindig a legfontosabb alapérték mind a munkában, mind pedig az emberi kapcsolatokban – fogalmazott a városvezető.

Az ünnepségen elhangzott, hogy a mesterséges intelligencia bekerül a tananyagba. A kilencedikesek pedig a tanévkezdés alkalmából emléklapot kaptak.
 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.