Ugrás a tartalomra

Aboubakar Keita a DVTK játékosa lett

Létrehozva
Egy 27 éves, másfél éve Magyarországon játszó elefántcsontparti középpályást igazolt a DVTK. Aboubakar Keita átigazolási díj fejében érkezik Nyíregyházáról.
Kép
aboubakarkeita
Aboubakar Keita a legújabb igazolás. Fotó: dvtk.eu

- A mai két igazolással befejeztük a DVTK keretének az átalakítását - kezdte Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója. - Senkinek sem kell bemutatni Aboubakar Keitát, aki nagyszerű képességű védekező középpályás, a technikai tudása mellett remek fizikai tulajdonságokkal is rendelkezik. Érkezésével tovább erősítettük az amúgy is erős középpályánkat, mert meggyőződésem, hogy a csapatba kerülésért vívott harc elősegíti a játékosok egyéni fejlődését, és a csapat előrelépést is.

- Boldog vagyok, hogy a Diósgyőr játékosa lehetek! Jól ismerem a Fizz Ligát, és ellenfélként a DVTK-t is, hiszen néhány hete testközelből tapasztaltam meg, hogy mennyivel jobbak voltak a Nyíregyházánál. Persze biztosan egészen más lesz majd a csapat tagjaként belülről látni ugyanazt - mondta Aboubakar Keita

- Nyíregyházáról mindenképpen távozni akartam, miután azt közölték velem, hogy nem számítanak rám, és ezzel párhuzamosan Bright Edomwonyi sok jót mesélt a DVTK-ról, hogy milyen szervezett klub, és a szurkolói is fanatikusak. Védekező középpályás az elsődleges posztom, de a 8-as pozícióban is tudok játszani, valamint az akadémián például középső védőként szerepeltem, ahová egy-egy mérkőzés erejéig később is visszavontak az edzőim. Érdekes módon egy napon érkeztünk Yohan Croizet-val, akivel már Belgiumban játszottunk együtt, és Leuvenben a szárnyai alá vett, mint egy kistestvért. De nem csak azt várom, hogy vele találkozzak, hanem szeretnék minél hamarabb beilleszkedni a közösségbe. A következő két évben mindent megteszek azért, hogy sikereket érjünk el a klubbal, mert számomra ez a legfontosabb.

Kép
 aboubakarkeita

Az elefántcsontparti Aboubakar Keita a dán FC København csapatában mutatkozott be a felnőttek között, 19 évesen már a Bajnokok Ligája csoportkörében is pályára lépett. Ezt követően sorra kölcsönadták Svédországba, Norvégiába, Belgiumba több klubhoz is, majd a svéd AIK szerezte meg a játékjogát, ahonnan 2024 elején érkezett Magyarországra. A magyarországi átigazolási időszak lejárta előtt pedig két évre elkötelezte magát Diósgyőrben.

Aboubakar Keita megfelelt minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, és szerda délután aláírta szerződését. Csütörtök délelőtt pedig csatlakozik új társaihoz.

Több információ a játékosról a dvtk.eu oldalon.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Grund Piknik a népkertben
Ti vagytok a Grund, nem is akárhol, hanem a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
A szabadidősport és az önfeledt közös játék legújabb színtere a Grund Piknik, amit szombaton második alkalommal tartottak meg a Népkertben, ezúttal streetball kosárlabda bajnoksággal egybekötve.
Nagyon kikaptak a hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: szombaton délután hazai környezetben vereséget szenvedett a diósgyőriek élvonalbeli női gárdája.
Finomabbnál finomabb háztáji ínyencségek az augusztusi Termelői Napon
MiskolcGasztroSzabadidő
Augusztus harmadik vasárnapján sem maradhatott el a Miskolci Termelői Nap, ahol a minőségi ételeket és kézműves termékeket kedvelő vásárlók is megtalálták a számításukat.
Képgaléria
Box gála az M1 Fitnessnél
Több százan nézték meg a bokszgálát
MiskolcSport
Ökölvívás: eddig soha nem látott viadalt tartottak szombaton délután és este Miskolc belvárosában, ahol a harcosok az utcán bunyóztak.