A program során az érdeklődők lehetőséget kaptak arra, hogy egy felemelő, simogatással egybekötött sétán ismerkedjenek meg a telep négylábú védenceivel. Ahogy arra Szőkéné Tóth Katalin telepvezető is rámutatott, a tapasztalatok szerint a látogatók szeretete, figyelme és törődése rendkívüli módon hozzájárul az állatok fejlődéséhez. Számukra a legnagyobb ajándék egy séta, néhány simogatás és egy kis fülvakargatás – a közös időtöltés így mind az állatok, mind a látogatók számára maradandó élményt jelent.
– A kutyusok személyisége teljesen más ilyenkor, de a sétáltatás abból a szempontból is segít, hogy több emberi kapcsolatot szereznek, így könnyebben gazdásíthatók. Az a tapasztalatunk, hogy sokan visszatérő látogatók, mások alkalmanként jönnek el hozzánk, de rendre vannak köztük olyanok, akik kifejezetten örökbefogadási céllal jönnek – tette hozzá.
A nyíltnap ugyanis lehetőséget biztosít az örökbefogadás folyamatának elindítására mindazok számára, akik hosszú távon is felelősséget vállalnának egy, sok megpróbáltatáson átesett állat iránt.
Az eddig megrendezett nyílt napok jelentős mértékben hozzájárultak a látogatók és a telep közötti jó kapcsolat erősítéséhez. Egyre többen vesznek részt ezeken az alkalmakon, segítve a telepen élő állatok életének jobbá, tartalmasabbá tételét – amire továbbra is nagy szükség van.
A szombati eseményen részt vett Matiscsák Éva alpolgármester is, aki a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, pontosan tudja, milyen óriási mozgásigénye van a kutyáknak, éppen ezért felhívta a miskolciak figyelmét arra, hogy ha tehetik, segítsenek a telep kutyáinak és az itt dolgozóknak.
„Lehet, hogy egy-egy ilyen látogatás során bele is szeretnek egy-egy kutyusba”
– fogalmazott.
A telep munkatársai nagy örömmel fogadják a látogatók adományait is, legyen az régi törölköző, rongy, edény, fagyasztott hús, rizs, játék, nyakörv vagy bármely olyan eszköz, amely egy kutya vagy macska mindennapjait szebbé teheti.