Ugrás a tartalomra

Bent már bontanak, ez épül a miskolci belvárosban

Létrehozva
A területet már elkerítették.
Kép
erzsebet_ter_epitkezes_251111ml-4.JPG
Így áll most az építkezés. Fotó: Mocsári László

Ahogy arról a minap.hu beszámolt még tavaly szeptember végén, irodaház épül az Erzsébet téren. Az új komplexumot az Erzsébet fürdő tulajdonosa húzza fel az egykori, mára romos fürdőigazgatói lakás helyén.

Mint írtuk, az épület elbontása után egy irodaház kap majd helyet a tér nyugati oldalában.

Mohácsi Gábor, az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpontot üzemeltető Rock Oil Kft. tulajdonosa korábban elmondta, az épület jelenleg irodaként funkcionál, és az új komplexum is irodaház lesz.

Felmerült az is, hogy az új épület földszintjén kereskedelmi és vendéglátó funkció is helyet kaphat, információink szerint azonban ez mostanra módosult.

Kép
erzsebet_ter_epitkezes_251111ml-3.JPG

A héten ugyanis megkezdték a munkát, így ismét hívtuk Mohácsi Gábort, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy a tér egy részét, mintegy 400 négyzetmétert zárnak le. Hétfőn vonult fel a munkaterületre a kivitelező, jelenleg is dolgoznak az ideiglenes lezáráson.

A bontást bent már elkezdték. A tervek szerint jövő év decemberére fejezi be a munkát a kivitelező, ezt követi majd az irodaház átadása.

Mohácsi Gábor elárulta azt is, hogy az irodaházat minden bizonnyal bérbeadják egészségügyi célokkal.

Arról lapunk szintén beszámolt, hogy az építkezés ideje alatt az Erzsébet téren megszokott közösségi eseményeket – így például a Termelői Napot – a Hősök terén rendezik meg a következő hónapokban.

Kép
erzsebet_ter_epitkezes_251111ml-1.JPG

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.