Ugrás a tartalomra

A zöld intelligencia fejleszthető, a gyermekkönyvtár szakmai napján is

Létrehozva
Már gyermekkorban elkezdhető a környezettudatosságra nevelés. Ennek a jegyében rendezték meg hétfőn a gyermekkönyvtárosok szakmai napját, Mesepárna foglalkozás bemutatóval fűszerezve.
Kép
Gyermekkönyvtár szakmai napja
Fotók: Mocsári László

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gyermekkönyvtáros Műhely szakmai napjának adott otthont a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár november 24-én, hétfő délelőtt, amire 45 fő regisztrált. A műhely 2006-ban Nekézsenyben alakult, azzal a céllal, hogy évente szakmai napokon, előadásokon és bemutató foglalkozásokon keresztül módszertani segítséget nyújtson a vármegyében tevékenykedő iskolai- és gyermekkönyvtárosoknak. 

Idén Gévai Csilla író, képzőművész, kultúrantropológus volt az egyik előadó, akinek 2011-ben jelent meg első könyve Nagyon Zöld Könyv címmel, melyet egy évvel később a Holdfényszüret című első mesekönyve követett. 2007-ben fődíjat nyert az Aranyvackor pályázaton. A kétgyermekes anyuka szívügye a környezetvédelem és az eszkimó kultúra. Így nem is csoda, ha előadásának címe ez volt: A zöld intelligencia fejleszthető!, ami a Zöld Könyvtár programsorozatba illeszkedik bele. 

Kép
Gyermekkönyvtár szakmai napja

Mellette Molekné Kőrösi Beatrix, a kazincbarcikai Egressy Béni Városi Könyvtár vezetője az intézményükben nagy népszerűségnek örvendő Mesepárna elnevezésű foglalkozást ismertette meg a résztvevőkkel. A módszert ők alkalmazták először. Ennek is köszönhető, hogy a kazincbarcikai Egressy könyvtár ebben az évben a Könyvtári Minőségi Díjat vehetett át.

A zöld szemlélet kis korban indul

- Budapesten élek, de nagyon szeretek Miskolcra járni. Sok-sok gyermekkönyvet írtam, rajzoltam. A mai nap a gyermekkönyvtárosoké, és a környezettudatosító program és könyvek témájában tartok előadást számukra – nyilatkozta stábunknak Gévai Csilla, gyermekkönyvíró, illusztrátor és Föld érzékenyítő pedagógus. 

A gyermekkönyvíró több mint húsz éve foglalkozik a környezettudatosságra való neveléssel, érzékenyítéssel. Megosztotta, számára a legfontosabb téma ez és a környezetvédelem. 

Kép
Gyermekkönyvtár szakmai napja

- Arra jöttem rá az évek során, hogy minél többet kell beszélnünk magunk környezettudatosításáról. Azt a tüzet, lelkületet és lelkesedést, ami bennem van, és állandóan előre visz, inspirál, szeretném átadni a többieknek is. Húsz évvel ezelőtt, amikor ebből szakdolgozatot írtam, akkor egyáltalán nem volt ennyire tudatos a társadalom. Sőt még azt sem volt szabad mondani, hogy lehet, hogy az emberi cselekedetek is a klímaváltozást erősítik. Akkor eldöntöttem, hogy mindig azt fogom képviselni, hogy igenis van közünk ahhoz, hogy hogyan bánunk a környezetünkkel, a vizeinkkel, a levegővel – sorolta az előadó. 

Hangsúlyozta, hogy bár ma már sokkal nyitottabbak az emberek a környezetvédelemre, de a földi létezésünk alatt jobban inog a talaj. Ezért fontos odafigyelnünk környezetünkre és tudatosabban kellene élnünk ahhoz, hogy ne legyen nagyobb baj!

Tapasztalatcserére ad lehetőséget

- Gyermekkönyvtáros műhelyünk készült a mai szakmai napra, amit minden évben megrendezünk, egészen 2006 óta. Azokat a könyvtárosokat hívjuk meg szerte a vármegyéből, akik a gyermekekkel foglalkoznak: legyen az települési, iskolai, vagy gyermekkönyvtáros. Ezek a „műhelynapok” találkozási lehetőséget is adnak a szakemberek számára, hogy egy kicsit tudjanak beszélgetni egymással a helyi problémákról – mondta Miklós Katalin, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtárának vezetője. 

Kép
Gyermekkönyvtár szakmai napja

Hozzátette, igyekeznek olyan újszerű témákat is felvetni az előadásokon és bemutató foglalkozásokon gyakorlatban is megmutatni, amiből a jelenlévők tanulhatnak és alkalmazni tudják a saját könyvtárukban, ha újra találkoznak a gyerekekkel. Ezeken az alkalmakon már a szakma nagyjai is megfordultak, többek között Boldizsár Ildikó és Kádár Annamária mesekutatók, valamint Gombos Péter és Lovász Andrea gyermekirodalom-kutatók. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.