Ugrás a tartalomra

Kilencedikes diákok mondták el, milyen Miskolcot szeretnének

Létrehozva
A Miskolci Szakképzési Centrum BELÉP(ŐK) címmel Miskolc több belvárosi helyszínén megvalósuló játékos feladatmegoldó versenyt szervezett a szakképző intézményeiben tanuló 9. évfolyamos diákjai számára.
Kép
Belép(Ők) - játékos feladatmegoldó verseny
A fiatalok elmondták, milyen Miskolcot képzelnek el. Fotó: Mocsári László

A csütörtöki, egész napos program elsődleges célja az élményalapú pályamegerősítés volt, valamint, hogy a fiatalok jobban megismerjék a várost és annak több intézményét és vállalatát. Ezért a játék egyes állomásain Miskolc életének meghatározó szereplői szolgáltatták a helyszínt és adták nekik a különböző feladatokat.

A rendhagyó játék “A pályaorientáció megerősítése a Miskolci Szakképzési Centrumban” elnevezésű, Svájci–Magyar Együttműködésben valósult meg, a miskolci önkormányzat hathatós támogatásával. A BELÉP(ŐK) rendezvény keretében a diákok megtapasztalhatták, hogy a választott szakmájuk értéket teremt, a tanulmányaikkal pedig közvetlenül hozzájárulhatnak a város életéhez.

Kép
Belép(Ők) - játékos feladatmegoldó verseny

Az esemény megnyitóján a városháza dísztermében Molnár Péter a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte a fiatalokat, akik a „Milyen városban szeretnék élni” elnevezésű ötletpályázaton indultak és értékes ötleteikkel és munkájukkal kiérdemelték, hogy elképzeléseiket személyesen is bemutathassák a nyilvánosságnak és Miskolc polgármesterének.

- Mi kíváncsiak vagyunk arra, ti hogyan látjátok Miskolcot, mert én azt tapasztalom, amikor veletek beszélgetek, hogy nagyon más szemüvegen keresztül nézitek a várost, a jövőt. Egészen más elképzelések formálódnak bennetek. És ez jó. Erre nekünk oda kell figyelnünk, oktatóknak is és városvezetőknek is. Számunkra fontos az, hogy ti mit gondoltok. A másik dolog, amiért jó, hogy részt vesztek a mai programban az, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy a feladatok teljesítése közben egy picit jobban megismerhetitek Miskolcot – mondta a főigazgató, aki ezután megkérte a diákokat, hogy jelentkezzen, aki nem miskolci, hanem más településekről jár be valamelyik iskolába. A jelenlévők csaknem fele tartotta fel a kezét, ami szintén azt igazolta, hogy szükség van az ilyen programokra, amelyek során a fiatalok jobban megismerhetik ezt a várost, annak intézményeit, vállalatait és azt, hogy mit kínál nekik, miután megszerezték a képesítéseiket.

Kép
Belép(Ők) - játékos feladatmegoldó verseny

- Sokszor még azok sem tudnak mindent Miskolcról, akik itt élnek, itt jártak általános iskolába is, nem biztos, hogy ismerik a városunk kulturális életét, a lehetőségeket, amiket kínál. Pedig Miskolc nagyon értékes város. Egyrészt csodálatos természeti környezet, a Bükk vesz minket körbe, ezért is mondjuk a Bükk városának, másrészt nagyon gazdag a kulturális életünk, a hagyományaink, a történelmünk. És jó, ha ezt megismeritek. A mai napon erre lehetőségetek lesz. Úgy gondolom, aki ma itt van, az mindenki nyert, mert jobban megismerheti Miskolcot – mutatott rá Molnár Péter.

Kép
Belép(Ők) - játékos feladatmegoldó verseny

Tóth-Szántai József polgármester beszédében kiemelte, hogy mindig nagyon szeret fiatalok között lenni, két dolog miatt is. Egyrészt, mert nagyon sok olyan energia van a fiatalokban, amire az idősebb generációknak szükségük van. Másrészt azért, mert őszintén kíváncsi arra, hogy a fiatalok hogy látják ezt a várost. Mi gondolnak Miskolcról? Szeretnének-e itt maradni? Ha netán el akarnak innen menni, annak mi az oka? Mi az, ami miatt egy másik várost választana egy itt tanuló diák, aki ebben a városban, vagy valamelyik környező településen nőtt fel, járt iskolába?

Preview Image

- Bízom abban, hogy ez a mai verseny, ahol körbejárjátok a várost, és ahogy tudom, rengeteg feladatot kaptok, amelyekben ki tudjátok magatokat próbálni, hozzájárul ahhoz, hogy megismeritek ennek a városnak azokat az apró részleteit, amelyek mindannyiunk számára kötődést adnak ehhez a városhoz, vagy egy adott helyhez, ahol az életét szeretné leélni az ember. A főigazgató úr említette, hogy nekünk van egy programunk, ezt pedig a Miskolc a Bükk városa nevet viseli. Ebben a programban van egy kulcsmondat, amit én, ha tehetem, mindenhol elmondok. Ez a mondat úgy szól, hogy itt kell tartanunk a fiatalokat, bármi áron. Mert ennek a városnak csak akkor van jövője, hogyha ti itt maradtok, nem költöztök el innen, itt alapítotok családot, itt nevelitek föl a gyerekeiteket – fogalmazott a polgármester, aki szerint ehhez három feltételnek kell teljesülnie.

Az egyik a megfelelő munkalehetőség, a másik a lakhatás, a harmadik pedig, hogy jó legyen abban a városban élni, ahol az ember úgy dönt, hogy le szeretné élni az életét. Tóth-Szántai József szerint a város vezetőinek nagyon sok feladata van és lesz az elkövetkezendő időszakban azzal, hogy ezeket a feltételeket megteremtse vagy javítsa.

- Mi mindent meg fogunk tenni azért az elkövetkezendő években, hogy Miskolcot válasszátok és itt maradjatok – szögezte le.

Kép
Belép(Ők) - játékos feladatmegoldó verseny

Kiss Gábor a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja két dolgot emelt ki. Az egyik az, hogy hatalmas értéke van egy ilyen ötletpályázatnak, egy ilyen közös gondolkodásnak, és a versenynek, mert remek dolgok születnek közben.

- Nagyon kíváncsian vártuk azt, hogy milyen ötletek jönnek ki ebből. És meg kell mondjam, hogy olyan szintű ötletek, megoldások alakultak ki, amelyek teljesen versenyképesek azokkal a koncepciókkal, amelyeket egy város el tud fogadni. Erre nagyon büszke lehet mindenki, aki ebben részt vett. De a lényeg igazából még nem is ez, hanem az, hogy ez egy nagyon fontos kompetencia. Az, hogy leültök, gondolkoztok, ötleteltek, és ezt megpróbáljátok formába önteni. Mert ezek olyan dolgok, amik ahhoz kellenek, hogy valaki sikeres szakember legyen. Nagyon fontos az, hogy megtanuljátok mindazt, ami a szakterületetekhez tartozik, a szakmai tudást, de ennél több kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Akkor is, hogyha elmegy valahová egy céghez, és ott fog dolgozni, de főleg akkor - és a statisztika alapján minden harmadik, aki itt ül a diákok közül -, majd amikor vállalkozó lesz. Ahhoz nagyon sok ötlet, kitartás és képesség kell. Én azt gondolom, hogy ezzel a részvétellel ti már biztos, hogy nagyon sokat tanultatok – hangsúlyozta a kancellár. 
Másik fontos dologként említette azt az előnyt, amelyet a város és a városban található számos cég és intézmény bejárása, megismerése jelent a fiataloknak. Kiss Gábor reményét fejezte ki, hogy ezzel egy hagyományt teremtenek.

Kép
fotó: Mocsári László

A rendezvényen megtudtuk, hogy a Miskolci Szakképzési Centrum a szakképzési centrum szakképző intézményeinek 9. évfolyamára érkező diákok számára szervezte meg a BELÉP(ŐK) programot, amely élményalapú, modern pályamegerősítést nyújt számukra. A kezdeményezés összhangban áll az SM01-2-VET-003 számú, “A pályaorientáció megerősítése a Miskolci Szakképzési Centrumban” elnevezésű, Svájci–Magyar Együttműködés keretében megvalósuló projekttel.

A program célja a szakképzés presztízsének növelése, az intézmények közötti szakmai együttműködés erősítése, valamint a diákok kulcskompetenciáinak fejlesztése. A BELÉP(ŐK) rendezvény keretében a diákok megtapasztalják, hogy szakmájuk értéket teremt, tanulmányaik pedig közvetlenül hozzájárulhatnak a város életéhez.

Iskolai ötletpályázatot is indítottak: „Milyen városban szeretnél élni?” címmel, amelyre szép számmal érkeztek pályamunkák, amelyekből néhányat a városházán is bemutattak csütörtökön.

A komplex kihívás két részfeladatra oszlott. A frissen a szakképzésbe belépő tanulók a saját ágazatuk szemszögéből iskolai ötletpályázat keretében fogalmazták meg, milyen élhető városban képzelik el a jövőt, és ehhez milyen szakmai hozzájárulást tudnak nyújtani. A kreatív ötletpályázat fejleszti az együttműködést, a problémamegoldást és a prezentációs készségeket. A program a mesterséges intelligencia felelős használatát is támogatja, amely a modern szakmai kompetenciák egyik alappillére. 
Az iskolák legjobbjai az iskolai prezentációs nap során mutatkoztak be, közülük a Miskolci Szakképzési Centrum szakmai zsűrije választotta ki azt a három legjobbat, amelyek lehetőséget kaptak pályamunkájukat prezentálni Miskolc város polgármestere előtt a városháza dísztermében. 
A rendezvényen a Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum, a Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Kreatív Technikum és Szakképző Iskola, valamint a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola tanulói adhatták elő ötleteiket. 

A három iskola közül a Miskolci SZC Baross Gábor Üzleti és Közlekedési Technikum és a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola ötletpályázata érdemelte ki Miskolc város polgármesterének elismerését.

Városi szintű program és szakmai partnerség

A program másik eleme egy játékos várost járó program volt, amelynek kezdő állomásán a városházán a játékban résztvevő diákok ünnepélyes keretek között találkoztak Miskolc polgármesterével – e gesztus erősíti a szakképzés társadalmi megbecsülését.
A diákok iskolai csapatokba rendeződve Miskolc szűkebb és tágabb belvárosának helyszíneit bejárva, játékos feladatokat megoldva versenyeztek egymással a program során. Az együttműködők között számos stratégiai partner vett részt, köztük a Bosch cégcsoport, a MÁV–VOLÁN, a Miskolci Közlekedési Vállalat, a Miskolci Gasztro Centrum, a Herman Ottó Múzeum, a Miskolci Nemzeti Színház, a Miskolci Sportiskola és a Miskolci Galéria. 

A rendezvénysorozat szakmai élményekkel és tudományos előadással zárult a Tudomány és Technika Házában.

Ez is érdekelhet

Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Megérkeztek az első BYD buszok Miskolcra
MiskolcGazdaságKörnyezet
Egy rövid próbaüzem után hamarosan forgalomba állnak az első, tisztán elektromos hajtású városi autóbuszok - osztotta meg a közösségi médiában a polgármester.
minap indito belvaros
Erősítik a miskolci fiatalok közösségi életét
Miskolc
Elindult az „Együtt a miskolci fiatalokért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.
Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen (frissítve)
MiskolcBaleset
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.