Ugrás a tartalomra

Kilenc évtized szeretettel és emlékekkel

Létrehozva
Különleges jubileumot ünnepeltek Miskolcon: kilencvenedik születésnapján köszöntötték Béres Gyuláné Rozi nénit, aki életének jelentős részét a városban töltötte.
Kép
idos_koszontes_20260119_hcs-1.jpg
A kilencven éves Béres Gyuláné Rozi néni. Fotók: Horváth Csongor

Rozi néni gimnáziumi tanulmányai miatt került Miskolcra, később pedig a tanácsházán helyezkedett el, ahol gépíróként dolgozott. Az egyetemváros megépülését követően új irányt vett az élete: a Miskolci Egyetemen kertésztanfolyamot végzett, tudását pedig később virágkötőként is kamatoztatta. Bár ma már élő virágokkal ritkábban foglalkozik, életének fontos részei maradtak a növények és a kertészet.

Életútját nemcsak a munka, hanem a család is végigkísérte: két gyermeket nevelt fel, és ma már több generáció veszi körül, unokák és dédunokák is gazdagítják mindennapjait.

Kép
idős köszöntés. Fotó: Horváth Csongor
Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő és Szomorné Takács Tünde a polgármesteri hivatal munkatársa köszöntötte az ünnepeltet

A jeles alkalomból jókívánságait fejezte ki Berencsy Sándor Máté, a városrész önkormányzati képviselője, valamint Szomorné Takács Tünde, a Polgármesteri Hivatal lakosságszolgálati főosztályának csoportvezetője. Az ünnepeltnek ajándékkal is kedveskedtek, és átadták a Magyarország Kormánya által adományozott emléklapot, amely a szépkorú polgárok iránti tiszteletet és megbecsülést fejezi ki.

A köszöntés meghitt hangulatban telt, méltó módon tisztelegve egy hosszú, munkával, gondoskodással és emlékekkel teli életút előtt. Rozi néni kilenc évtizedes története nemcsak személyes sors, hanem egy szelete Miskolc múltjának is.

Kép
idős köszöntés. Fotó: Horváth Csongor
Emléklap Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával

Ez is érdekelhet

Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.
Közeledik a határidő, eddig lehet jelentkezni az ingyenes szünidei gyermekétkeztetésre
MiskolcOktatás
Ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére a miskolci önkormányzat a szünidőben – olvasható a miskolc.hu oldalon.
minap indító
Napsütés igen, eső nem jellemző a hét elején
Miskolc
Reggelente hideg lesz.