A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület tagjai és partnereik találkoztak hétfő délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) Székházában, széles körű érdeklődés mellett. A találkozó célja az volt, hogy a tervezett projektek megvalósításába aktívan bevonják a belváros fejlődéséért tenni kívánó tagokat és a csatlakozókat. Ezért a rendezvény nemcsak tájékoztatást nyújtott, hanem a közös gondolkodás és a szélesebb körű együttműködés alkalma is volt.
– Az egyesület 2025 júliusában jött létre tíz helyi vállalkozó összefogásával, lokálpatrióta elkötelezettséggel. Célunk, hogy közös gondolkodással, együttműködéssel és konkrét cselekvésekkel előmozdítsunk egy pozitív irányú városfejlesztési folyamatot. Mini projekteknek a sorozatát indítjuk el. Ezzel próbálunk pezsgést, életet, fényt, kultúrát generálni a főutcán. Hiszünk abban, hogy egyre többen csatlakoznak ehhez az elképzeléshez – nyilatkozta stábunknak a rendezvényt megelőzően Hajdú László, a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület elnöke.
Megtudtuk, a Belvárosi Kör ügyei mellé már pártoló tagként csatlakozott a BOKIK és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vármegyei szervezete is, illetve jelenleg még további 24 tag. Önkéntesként pedig olyan magánszemély, vagy cég is csatlakozhat, aki szívügyének érzi a belváros fejlődését, de például tevékenysége nem kötődik szervesen a városrészhez. Az egyesület politikamentes szervezet, kizárólag Miskolcért és az itt élőkért dolgozik. Az egyes projekteket az azokért felelős egyesületi tagok mutatták be.
Digitális projektek a főutcán
Stijacic Goran a Digitális és nyomtatott főutcai térképről szólt, aki Terdik Gáborral közösen felelős a város szívében kialakítandó digitális kapcsolati hálóért.
– Célunk egy olyan digitális és analóg interaktív térkép létrehozása, amelyek nemcsak megmutatják, hol találhatóak meg a főutcán az üzletek, hanem egy kattintással elérhetővé teszik az adott vállalkozás helyi hősének információs csomagját is. Ezzel bemutatják a mögötte álló ember, vagy emberek történetét, és kedvet csinálnak magához a helyhez. A térkép QR-kódon, webes felületeken, plakátokon és nyomtatott kiadványokon is elérhető lesz – fejtette ki.
Az előző projektre épül a Helyi Hősök portrékampány, amiről Waldhauser Alen beszélt. A projekt stratégiai partnere a MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
– A Helyi Hősök kampányt azért találtuk ki, mert szeretnénk, hogy az emberek kisfilmeken keresztül megismerjék azokat a vállalkozókat, akik a főutcán dolgoznak. Ezeket a kisfilmeket irányított kérdések alapján készítenénk el a Facebookra, a Tik-Tokra és az Instagramra. Ezeket az anyagokat a MIKOM is megosztaná a saját médiafelületein: a minap.hu hírportálon, a Miskolc Televízióban és ezek közösségi média platformjain – vázolta fel.
Szintén ehhez az ötletcsomaghoz kapcsolódik a MiskolcCoin projekt Jantek Tamás ismertetése alapján.
– Őszintén hiszem, hogy a belváros vállalkozásai nem konkurenciái egymásnak, hanem erősítik egymást. Ehhez pedig elengedhetetlen az együttműködés. A MiskolcCoin egy digitális pontgyűjtő hűségprogram. Ennek lényege, hogy ha az ügyfél vásárol, vagy igénybe vesz egy szolgáltatást az egyik partnerüzletben, és azért hűségpontot kap, akkor azt egy másik partnerüzletben be tudja váltani termékre, vagy szolgáltatásra – magyarázta, hozzátéve, hogy mostanra saját informatikai rendszert fejlesztettek le ehhez.
Vidámság, szépség Miskolcon
Ezt követően három olyan projekt mutatkozott be, amelyeknek már részesei lehettek a miskolciak. Az Utcazenét a belvárosba célkitűzést Bíró Orsolya, az Antik Art Café vezetője távollétében Mohácsi Gábor mondta el.
– A belvárosban négy helyen található különböző nagyságú dobogó, ahol bárki utcazenélhet, irodalmi előadást, vagy más kulturális produkciót mutathat be. Tavasszal valószínűleg elindul az élet ezeken a színpadokon az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Irodával egyeztetve. Például a Miskolci Nemzeti Színház színdarabokat fog ott beharangozni. Reményeink szerint ez majd kicsalja az embereket a belvárosba, és hoz egy kis vidámságot a főutcára – vélekedett.
Davidov Ádám a Kapualjak felújításáról számolt be, amelyhez a Miskolc Holding Zrt. partnerként kapcsolódik, és amelynek híre a legnagyobb közösségi médiaelérést biztosította a Belvárosi Kör számára.
– Szeptemberben végigjártuk a belvárost, és több mint hatvan olyan összegraffitizett helyszínt találtunk, amelyet szeretnénk megtisztítani. Ezek nagyobb része már több mint tízéves falfirka. Egy digitális térképet hoztunk létre, amelyen megtekinthető, hogy mely kapualjakat festettük már ki. Saját problémabejelentő oldalunk is van, de ezeket a Miskolci Városgazda felé is érdemes bejelenteni. Október 19-én volt az első kapualj festésünk húsz önkéntessel a Széchenyi István utca 64. szám alatt. November 8-án pedig már ötven önkéntessel mázoltunk újra további hét kapualjat. A munkát folytatjuk – emlékeztetett.
Mohácsi Gábor szerint rendkívüli sikert aratott a Fenyőfákat az adventi főutcára projekt.
– Százkilencven fenyőt raktunk le a főutcára, amelyeket a héten el fogunk vinni és elültetjük őket. Azok, amelyek jövőre megmaradnak ezekből, újra karácsonyfaként díszíthetik a belvárost már novembertől. A napelemes égőket folyamatosan világító LED-esekre cserélnénk. A kandelláberekre elhelyezett hangfalakon keresztül pedig szólna a karácsonyi zene a Széchenyi utca mindkét oldalán. December 6-ára Miskolcra jönne az igazi finn Mikulás is, amelynek szervezése már folyamatban van – árulta el.
Új terek a belvárosban
Hajdú László a színházi kordon elbontása kapcsán felidézte, hogy bár nem végeztek komplett felújítást a Miskolci Nemzeti Színház tetőrendszerén, de két helyi építőipari cég bevonásával leverték az életveszélyes elemeket a homlokzatról úgy, hogy a fecskefészkeket nem bántották. Majd hálóval befedték ezt a részt, így biztonságossá tették az alatta való elhaladást, miáltal fölöslegessé vált a kordon.
A Belvárosi Grund projekt felelőse Terdik Gábor, aki segítőivel olyan platformot hozott létre, amelyen keresztül az emberek a szabadidős sporttevékenységüket szervezhetik pályafoglalással, esemény szervezésével, közösségépítéssel, egy applikáció segítségével. Ezen túl céljuk, hogy konkrét sportpályákat is létrehozzanak a városban, az első kosárlabdapályát a Corvinközben alakítanák ki.
A Játszótér a belvárosba nevezetű célkitűzés az élhető város megvalósításáról szól, a fiatalok itt tartásáról, a családok megtartásáról. Deák Csaba projektfelelős bejelentette, hogy szeretnék újraépíteni a Patak utcai játszóteret a környékbeli autókereskedések támogatásával, amelyet korábban egy mélygarázs építése során bontottak el. Bár az elemei már nincsenek meg, de a helye még mindig rendelkezésre áll. Ehhez kapcsolódik: a Fogadj örökbe egy játszóteret! felhívás helyi vállalkozások, illetve közösségek felé, akik vállalnák városi játszóterek állapotfelmérését és a Miskolci Városgazdával együttműködésben karbantartását.
A találkozó végén a Kocsonyafesztiválhoz kapcsolódó gasztro összefogást is bemutatta Vass László, amelynek részleteire később visszatérünk.
Az eseményen jelen volt: Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere, Kavecsánszki Erzsébet és Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő, Bihall Tamás, a BOKIK elnöke, Soós Attila, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója és Szűcs István, a MIKOM Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. főszerkesztője is.