Ugrás a tartalomra

Már csak két nap van a miskolci Kocsonyafesztiválig: itt a teljes program

Létrehozva
A régió legnagyobb fesztiválja, a miskolci Kocsonyafesztivál pénteken kezdődik és három napig tart. Mutatjuk a programokat, egy helyen mindent.
Kép
Kezdődik a Miskolci Kocsonyafesztivál 2026. Fotó: Mocsári László

Ünnepélyes megnyitóval indul a miskolci Kocsonyafesztivál 2026-ban: pénteken 14.30-tól felvonulással várják a fesztivállátogatókat. Délután három órától pedig kezdetét veszi a háromnapos buli.

Öt színpadon közel 100 koncert, bőséges étel- és italkínálat, reggeltől egészen késő estig tartó programkavalkád és pezsgő vásári hangulat vár mindenkit Miskolc belvárosában. A programok ingyenesek és minden korosztály megtalálja a neki tetszőt.

A koncertek mellett lesz:

  • színes vásári forgatag
  • utcazene programok
  • népi játékok
  • kézművesek
  • szuper gasztroélmények

Programok a forgatagban

A színpadokon kívül várnak mindenkit a vásári forgatag fellépői. A Taurin Cirkusz tükörgólyalábasai, az Artist Company és a Vaga Banda gólyalábas csapata, az Agyagbanda Együttes, a Számadó Zenekar, a Miskolci Tábori Fúvószenekar, a Pipás Zenekar, a Főnix Tűzzsonglőr csoport, a Perecesi Bányász Fúvószenekar, a Tolnai Banda, a Tűzlélek Társulat és a Langaléta Garabonciások.

Kép
robotemberek a Kocsonyafesztiválon. Fotó: Osztie Tibor
Színes programokkal várják a fesztivállátogatókat. Fotó: Osztie Tibor

Civil Falu a Kocsonyafesztiválon

Három napon át várja az érdeklődőket a Kocsonyafesztivál Civil Faluja a Szinva teraszon, ahol Miskolc környéki civil szervezetek, alapítványok és közösségek mutatkoznak be. A látogatók ismeretterjesztő, segítő és családbarát programokon, bemutatókon, beszélgetéseken és játékos aktivitásokon vehetnek részt. A standok között megtalálható többek között a Spider Mentőcsoport, a Lyukó Tappancsai Állatvédő Egyesület, a Miskolci Gombász Egyesület, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete és a Szeleta Látogatóközpont is. A Civil Falu minden érdeklődőt vár pénteken 14-18 óráig, szombaton és vasárnap 10-18 óráig.

Zöld Terasz a Kocsonyafesztiválon

A Kocsonyafesztivál ideje alatt a Szinva terasz egy része Zöld Terasszá alakul, ahol a fenntarthatóság kerül a középpontba. Az érdeklődőket interaktív játékok, látványos installációk, ajándékok és különleges jégszobrok várják. A MiReHu Nonprofit Kft. programjai játékos formában mutatják be a hulladékcsökkentés lehetőségeit, miközben Miskolc zöld fejlesztési elképzelései, a PlanetWEEE installáció és tematikus családi programok is bemutatkoznak. Szombaton 13 és 16 óra között kiemelten a gyermekeket várják speciális foglalkozásokkal.

Antik hétvége Miskolcon

Szombaton és vasárnap reggel 8 órától várja az érdeklődőket a miskolci Antik hétvége. A vásár a gyűjtők számára igazi kincsesbánya, de a nézelődők és a különleges lakásdekorációt keresők is izgalmas élményekre számíthatnak. A standok között sétálva múltidéző tárgyak, egyedi darabok és történetekkel teli relikviák idézik meg a letűnt korok hangulatát.

Kép
fotó: Mocsári László
Lesz Antik hétvége is a Kocsonyafesztivál idején. Fotó: Mocsári László

A legfontosabb: kocsonya minden mennyiségben

Aki Miskolcra érkezik, van egy étel, amit nem hagyhat ki. Ez a Bükk városának ikonikus fogása: a miskolci kocsonya.

Rengeteg kocsonya várja a fesztivállátogatókat Miskolc főterén. Emellett a helyi éttermek is kinyitják ajtóikat, ugyanis a miskolci kocsonya az asztalhoz ül.

A legendás Miskolci Kocsonyafesztivál most az éttermekben is zajlik, így nem csak az utcán, nem csak papírtálcán, hanem asztalhoz ülve, vendégként is megkóstolhatják a látogatók a híres fogást. Ez a projekt a Kocsonyafesztivál kiegészítő gasztroélménye, és azoknak szól, akik szeretnék megismerni Miskolc történetét a helyi vendéglátósok kocsonyáin keresztül. Ha betérnek egy étterembe, asztalhoz ülnek és kocsonyát rendelnek, a fogással együtt megkapják a KocsonyaÚtlevelet is, és indulhat a felfedezés.

Preview Image
Kocsonyafesztivál pillanatképek 2025-ből. Mocsári László galériája.

Íme a Kocsonyafesztivál részletes színpadi programja, napokra bontva:

FEBRUÁR 6. – PÉNTEK

Szent István tér – Nagyszínpad

14:30 – Ünnepélyes megnyitó és felvonulás
15:00 – Áll-a-Tok Zenekar
16:00 – Kacsenyák Akusztik
17:00 – Brook
19:00 – Wellhello
21:30 – Horváth Tamás
23:00 – DJ Atti

Villanyrendőr Színpad

15:00 – Wire
17:00 – Veres Laci
19:00 – Josh és Betti
19:45 – Wire
20:30 – Z!enemi
22:30 – Hooligans

Erzsébet tér Színpad

15:30 – DJ Atti
17:00 – Tisztakosz
18:30 – Lies
20:00 – Hételtű
21:30 – Backdoor People

Royal Színpad

15:00 – DJ Boots
16:00 – Beliczai Balázs
17:00 – NYC Acoustic
18:30 – Johntone AC.
20:00 – Nikosz és Somody Akusztik
21:30 – Tűzshow

Városháza Színpad

15:30 – DJ Milan K
16:30 – Papa Rap Jam
18:00 – Zalán Mega Kobold
19:00 – LED Gólyalábas Show
19:30 – Osso
20:30 – Főnix Tűzzsonglőr Csoport

FEBRUÁR 7. – SZOMBAT

Szent István tér – Nagyszínpad

11:00 – Brandnyúl
13:00 – Limited Dance Academy
13:30 – Jól Hangzik Gyermekkórus
15:00 – DJ Atti
17:00 – Balkan Fanatik
19:15 – Manuel
21:30 – Kowalsky meg a Vega
23:00 – Erős vs. Spigiboy

Villanyrendőr Színpad

10:00 – Best of 2000’s
13:00 – DJ Atti
14:00 – Wire
16:30 – Bon-Bon
18:00 – Sky Fanatic
20:00 – Mangorise
21:30 – Bikini
23:00 – Wire

Erzsébet tér Színpad

10:00 – DJ Cece
13:30 – Day-Out
15:00 – Pub Vatis
16:30 – Zenegép
18:30 – Későn Szóltál
20:00 – Ildi Rider
21:30 – Biborszél

Royal Színpad

10:00 – DJ Boots
13:00 – Gém Akusztik
14:30 – NYC Acoustic
16:00 – Felméri Péter
17:00 – Nagy Bettina & Kajli László
18:30 – Zalán Mega Kobold
20:00 – Szabikeyz
21:30 – Főnix Tűzzsonglőr Csoport

Városháza Színpad

10:00 – DJ Milan K
14:30 – Zalán Mega Kobold
16:30 – Johntone AC.
18:00 – NYC Acoustic
19:30 – Papa Rap Jam
20:30 – Tűz Gólyalábas Show

FEBRUÁR 8. – VASÁRNAP

Szent István tér – Nagyszínpad

11:00 – Alma Együttes
12:00 – DJ Atti
13:00 – Diósgyőri Jazz Tánc Klub
14:00 – Bebe
15:00 – Mogács Dániel
16:30 – Ismerős Arcok
19:00 – Fenyő Miklós helyett Charlie lép fel

Villanyrendőr Színpad

10:00 – Best of 90’s
13:00 – Szécsi Viktória
14:00 – DJ Szatmári x Szakos Andi
15:00 – Juhász Marci Akusztik
16:00 – Wire
17:00 – Hauber Zsolt x Bonanza Banzai

Erzsébet tér Színpad

10:00 – DJ Cece
14:00 – Zsáya Kids Beatsuli
14:45 – The Beatcats (The Beatles Tribute)
16:00 – Mini Art-Úr
18:00 – Rock’n’Roll Forever Band

Royal Színpad

10:00 – DJ Boots
13:00 – Somody Akusztik
14:30 – Johntone AC.
16:00 – Szabó Balázs Máté
17:00 – Zalán Mega Kobold
18:00 – Tűz Gólyalábas Show

Városháza Színpad

10:00 – DJ Milan K
14:00 – NYC Acoustic
15:30 – ThatBuskerGuy
16:30 – LED Gólyalábas Show
17:00 – Nagy Bettina & Kajli László
18:00 – Főnix Tűzzsonglőr Csoport

Három nap élmény, zene, ízek és télűző hangulat Miskolc szívében.

Ez is érdekelhet

Ismét előnybe kerültek a Macik
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés: pénteken lezárhatják a párharcot.
Simán kikapott a DVTK
MiskolcSport
Röplabda, női NB I Liga, rájátszás, B csoport, 3. forduló.
A TISZA szerint ilyen a tisztességes kampány? – Szórólapok eltávolítása Miskolcon
Miskolc
Miskolcon, a TISZA jelöltjéhez, Czipa Andráshoz köthető aktivisták eltávolítják a postaládákból azokat a szórólapokat, amelyek Orbán Viktor miniszterelnök szombati miskolci látogatásáról tájékoztatják a lakosságot - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében Hollósy András.
Ezerrel többen jelentkeztek első helyen a Miskolci Egyetemre, mint tavaly
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetemre közel ezer fővel többen adták le első helyen a jelentkezésüket, mint 2025-ben, számuk meghaladta a nyolcezer főt.