Ugrás a tartalomra

Időutazás a Kocsonyafesztiválon: Antik hétvége Miskolcon

Létrehozva
A Kocsonyafesztivál nemcsak az ízekről, hanem az élményekről is szól.
Kép
Régiségvásár
Az Antik hétvége a miskolci Régiségvásárhoz hasonlóan sok kincset rejt. Fotó: Mocsári László

A Kocsonyafesztivál alatt sok színes program várja a látogatókat. Szombaton és vasárnap reggel 8 órától várja az érdeklődőket az Antik hétvége, ahol a múlt kincsei bukkannak elő Miskolc szívében.

Antik hétvége a Kocsonyafesztiválon

A miskolci Antik hétvége igazi paradicsom a gyűjtők számára, de azok is garantáltan találnak majd kedvükre valót, akik csak nézelődni szeretnének, vagy egy különleges lakásdekorációval dobnák fel otthonukat. A standokon régiségek, retró tárgyak, ritkaságok és apró emlékek sorakoznak, amelyek mind egy-egy történetet mesélnek el.

A vásár varázsa azonban nem csupán a kínálat sokszínűségében rejlik, hanem a hangulatában is. Az árusok között sétálva megelevenedik a múlt, akár igazi kincsekre is bukkanhatunk.

Az Antik hétvége kiegészítő programja a Kocsonyafesztiválnak. Miskolc belvárosában két kocsonya között ezt se hagyjuk ki.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.