Ugrás a tartalomra

Így változik a közlekedés Miskolcon a Kocsonyafesztivál alatt

Létrehozva
Útlezárások, terelések és parkolási rend a Kocsonyafesztivál idején. Mutatunk mindent.
Kép
Kezdődik a miskolci Kocsonyafesztivál! Fotó: Mocsári László

Közlekedési információk a miskolci Kocsonyafesztivál idejére

A február 6-8. között rendezik meg a Kocsonyafesztivált, ezért Miskolc belvárosában több ponton útlezárásokra, forgalomterelésekre és módosított parkolási rendre kell készülni.

A Hunyadi János utca a Bartók Béla tértől a Városháztér irányába február 6. (péntek) 6 óra és február 8. (vasárnap) 21 óra között nem lesz járható.

A Szent Erzsébet sétány közelében található parkoló (a Patak utcai mélygarázs melletti kavicsos terület) február 6. (péntek) 6 órától február 8. (vasárnap) 21 óráig a Patak utca felől lezárásra kerül.

A Csizmadia-köz és a Kandia köz teljes szélességben lezárva lesz február 5. (csütörtök) 6 óra és február 8. (vasárnap) 21 óra között.

A Szemere Bertalan utca és az Arany János utca kereszteződését lezárják, az Arany János utca ideiglenesen kétirányú forgalmú lesz. Behajtás az Arany János utcába a Szentpáli utca felől, a Corvin utcáról jobbra kanyarodva lehetséges február 4. (szerda) 21 óra és február 9. (hétfő) 4 óra között.

A Kazinczy Ferenc utcát a Nagy Imre utcánál lezárják február 6. (péntek) 11 óra és február 7. (szombat) 1 óra között.

Majd a Kazinczy Ferenc utca lezárása a Régiposta utcától történik február 7. (szombat) 9 órától február 8. (vasárnap) 6 óráig.
Ez idő alatt a Nagy Imre utcáról a Kazinczy Ferenc utcára kihajtani tilos, az útcsatlakozás (dufart) szintén zárva lesz.

A Széchenyi István utca és a Corvin utca csomópontban sávlezárásra kell számítani február 6. (péntek) 6 óra és február 8. (vasárnap) 21 óra között.

További közlekedési információk Miskolcról

A Kiss tábornok úton (10-es Postával szemben) a városba bevezető szakaszon:félpályás útlezárás van érvényben.

A Bogáncs utca, buszmegálló előtti útszakaszon útburkolati bontás van folyamatban, félpályás útlezárásra kell számítani.

Az Erdő soron ivóvíz-vezeték csere - rekonstrukciós munkálatok zajlanak, félpályás útlezárás van érvényben.

Egyéb munkálatok Miskolcon

Miskolcon közterület-bontási és hibaelhárítási munkálatok zajlanak az Akácos u. 16/b., Állomás utca Gömöri Pályaudvar, Balassi u. 14., Barátság tér 10., Bartók B. u. 7., Bábonyibérc sor 15., Bádogos u. 11., Báthori sor 7., Báthori sor 28., Báthori sor 41., Bedegvölgy u. 6., Bükkszentlászló, Fő u. 9., Bükkszentlászló, Fő u. 149., Csengey G. u. 6., Dankó Pista u. 13., Erdő sor 6., Erzsébet királyné útja 44., Eszterházy u. – Vezér u. kereszteződés, Farkas Antal u. – Bádogos u. kereszteződés, Felmező u. 22., Felsőruzsin krt. 29., Felsőruzsin krt. 38., Fenyő u. 48., Fonoda u. – Szinva u. kereszteződés, Görögszőlő – Nemzetőr kereszteződés, Görömbölyi u. 31., Hajdú utca 9., Illyés Gyula u. 24., Isaszeg u. 7/A., József A. u. 47., József A. u. Gömöri felüljáró alatt, Kassai u. 32., Király u. 2., Kis-Hunyad u. 43., Kiss tábornok út – 10-es Postával szemben, Középszer u. 34., Középszer u. 46., Lenke u. 18., Lónyay u. 41., Martinovics u. 15., Nagy Lajos király útja 15., Pallos u. 18., Petőfi S. u. 35., Péch A. u. 2., Pilis u. 2., Puskás Tivadar u. 5., Régiposta u. 25., Sályi 29., Szentistványi u. 31., Szentistványi u. 33., Szent I. u. 51., Thaly K. u. 5–7., Vasverő u. 66., Vécsey K. u. 15., Vörösmarty u. 34., Zielinsky Sz. u. 1.

A munkavégzések ideje alatt arra kérik a közlekedőket, hogy:

  • figyeljék a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseket,
  • tartsák be a sebességkorlátozásokat,
  • és ügyeljenek a munkaterületen dolgozók, valamint a közlekedésben résztvevők biztonságára.

Közúti közlekedési balesetről nincs információ - közölte a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.