Míg a többi kapu ősi közlekedési útvonalak mentén alakult ki, a zsolcai irányt sokáig a Sajó és mellékágainak mocsaras vidéke zárta el. A 19. század végére azonban minden megváltozott: a vasút és a Kassára vezető országút találkozása néhány évtized alatt Miskolc legfontosabb ipari központjává tette az egykori árteret. Így talán indokolt a Zsolcai kaput a város ipari bölcsőjeként emlegetni, ugyanis itt alakult ki Miskolc első összefüggő ipari övezete, amely hosszú időre meghatározta gazdasági fejlődését.
Mocsárból ipartelep
A Zsolcai kapu viszonylag későn jelent meg Miskolc térképén. A 18. század elején még nem is létezett, hiszen a Sajó mellékágai járhatatlanná tették a környéket, így csak a vízrendezések után nyílt lehetőség arra, hogy a terület fokozatosan beépüljön.
A 19. század elején már megjelentek az első nagyobb gazdasági létesítmények: a diósgyőri koronauradalom sóháza és raktárai, majd kisebb műhelyek és malmok, utóbbira példa a ma már funkciójában teljesen átalakult, egykori István-malom.
Az igazi fordulatot azonban a közlekedés fejlődése hozta: 1871-ben megnyílt a Miskolc–Bánréve–Fülek vasútvonal, amely összekötötte a várost a gömöri bányavidékkel és közvetve Budapesttel. A vasút nem csupán az áruszállítást gyorsította fel, hanem teljesen átalakította Miskolc gazdasági térképét is. A bányákból érkező érc és szén, valamint az Alföld mezőgazdasági terményei itt találkoztak, majd innen indultak tovább az ország különböző részei felé. A Gömöri pályaudvar felépítésével rövid idő alatt modern iparvágány-hálózat alakult ki, amelyhez szinte minden jelentősebb üzem saját sínpárral kapcsolódott. Ez a logisztikai előny emelte a Zsolcai kaput a város legértékesebb iparterületévé.
A terület aranykora
A pályaudvar közelében hatalmas tárházak épültek, ahol sót, gabonát, valamint fűszer- és gyarmatárut tároltak. Egyes visszaemlékezések szerint a só nyomai még évtizedekkel később is kirajzolódtak az épületek falain.
A Zsolcai kapu igazi arcát azonban a gépgyárak adták, ezek közül is kiemelkedett Leszih Miksa vállalkozása. Leszih életútja egy ipartörténeti népmese: a szegény árva fiú gyalog indult Németországba, hogy kitanulja a gépészmesterséget, majd Miskolcon alapított műhelye néhány évtized alatt országos hírű gyárrá fejlődött. Saját fejlesztésű „Viktória” terményrostáját országszerte keresték, halálakor pedig a belvárosi üzletek lehúzott redőnyökkel búcsúztak attól az embertől, aki a miskolci gépipar egyik innovátora volt. Gyárát halálát követően egy, a város ipartörténetének szintén jelentős szereplője, a Szilágyi és Diskant Gépgyár vette át, továbbörökítve Leszih örökségét.
Nem kevésbé jelentős szerepet töltött be a Hercz-féle gépgyár és vasöntöde sem, amely mezőgazdasági gépeket, később hidraulikus berendezéseket gyártott. A környéken működött többek között a Borsod–Miskolci Gőzmalom, a Deichsel-féle sodronykötélgyár, a Selyemszövőgyár, a Haggenmacher Sörgyár helyi lerakata, a Parkettagyár, valamint számos kisebb öntöde és műhely. A két világháború között fénykorát élő ipartelep olyan képet festett ekkoriban, amelyre tájköltészetében a kül- és gyárvárosi szimbólumrendszert előszeretettel használó József Attila is elismerően csettintett volna.
Amikor egy gyár útban volt
A Hercz-gyár történetéhez Miskolc egyik legérdekesebb városfejlesztési epizódja is kapcsolódik. A 20. század elején a városvezetés elhatározta, hogy meghosszabbítja a Széchenyi utcát a Baross Gábor utca irányába. A tervezett út azonban éppen a gyár főépületein haladt volna keresztül.
Hercz Jenő, aki a város közéletének is aktív tagja volt, példás városszeretetről tett tanúbizonyságot. Bár az utcanyitás kettévágta és ellehetetlenítette volna virágzó üzemét, önzetlenül így nyilatkozott: „Szülővárosom érdekében önzetlenségemnek tanújelét adandó, a városra méltányos és előnyös egyezségre készen jogos igényemtől elállani is hajlandó vagyok.” A tárgyalásokat azonban elnapolta az első világháború, majd a trianoni sokkot követő gazdasági válság, így végül csak 1934-ben került sor a telek átvágására, amivel kialakult a mai Bajcsy-Zsilinszky utca első szakasza.
Átköltöző nehézipar
A második világháború súlyos károkat okozott a Zsolcai kapu üzemeiben, az államosítások pedig végleg lezárták a magángyárak korszakát. Az új gazdaságpolitika már a nagyüzemi termelésre épült, így Miskolc ipari súlypontja fokozatosan a diósgyőri Vasgyár térségébe helyeződött át. A Zsolcai kapu üzemeinek tudása és szakembergárdája azonban fontos alapot jelentett a később országos jelentőségűvé váló diósgyőri gépipar számára, amely 1944-ig csak ágyúgyárként működött.
A Zsolcai kapu szerepe ekkor alapvetően megváltozott: A gyárak helyét fokozatosan kereskedelmi és szolgáltató létesítmények vették át, a Búza tér pedig a megye egyik legfontosabb közlekedési csomópontjává vált. A Gömöri pályaudvar környékének, a vasút és a közút találkozásának állandó torlódásait végül az 1976 és 1978 között megépült felüljáró oldotta fel, amely máig meghatározza a környék arculatát.
Ma már csak néhány épület, valamint a Gömöri pályaudvar emlékeztet arra az időre, amikor a történelmi Miskolc ipara a Zsolcai kapu körül összpontosult, innen indult a város „ipari forradalma”. Így József Attila utca és környezete nem csupán a város keleti kapuja, hanem méltán tekinthető a miskolci ipar bölcsőjének.
Nagy Attila
