A Bartók Béla Művelődési Ház Egyesület elnöke, Ágotai József idézte fel a rendszerváltás előtti időszakot. – A nyolcvanas években itt működött az önképzőkörből kinőtt Pécsi Sándor Guruló Színház. Eredetileg ez a társulat is gyári fiatalokból alakult, mint az összes többi önképző kör, ami működött a Bartók Béla Művelődési Házban (korábbi cikkeinkben írtunk a Jószerencse Dal- és Önképzőkörről, ami eleinte énekkar volt, majd színjátszók, festők, bélyeggyűjtők, később fotósok, rádiósok, táncosok és modellezők is külön csoportot hoztak létre csaknem száz év alatt – szerk.). Amikor Pécsi Sándor meghalt, többen elmentünk az özvegyéhez, és engedélyt kértünk arra, hogy a társulat felvehesse a nevét. Azért hívták még guruló színháznak, mert nemcsak itt léptek fel és tartottak előadásokat, hanem meghívás alapján a város más művelődési házaiban és vidéken is. Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt játszottak rövid, ötvenperces vagy egyórás előadásokat.
In memoriam Kriston Ákos
Ágotai József szerint a fénykorát a kétezres évek elején élte a társulat, amikor Kriston Ákos volt a vezetője. – Sajnos nagyon rövid ideig, mert egy évvel az alapító, Szép László halála után nagyon fiatalon, huszonhét éves korában elhunyt. Vele terveztem azt, hogy betanuljon egy művelődési ház vezetésébe pénzügyileg, gazdaságilag és emberi kapcsolatok szempontjából, mert neki szerettem volna átadni a Bartók további működtetését. Én javasoltam neki, hogy menjen Bodrogkeresztúrra, és legyen az ottani faluház igazgatója. Az ő idejében eszméletlen mennyiségű, főleg gyerekeknek és fiataloknak szóló előadást vittünk színre, az Óz, a nagy varázslót, A Pál utcai fiúkat, a Padlás és még sok más darab szerepelt a műsoron. Nehéz lenne mindet felsorolni. Ákosnak nagyon jó szervezőkészsége volt. Felkereste az óvodákat és az általános iskolákat is. Volt olyan nap, amikor kétszer kellett előadást tartanunk. Annyi óvodás gyerek jött a délelőtti előadásokra, hogy majdnem megtelt a terem. A koradélutáni órákban pedig az általános iskolák alsó tagozatos osztályait hozták ide, így gyakorlatilag telt házzal mentek az előadások. Emlékszem a gyerekek szokásos visítására, amikor meglátták a szereplőket, egyszerűen felfoghatatlan élmény volt – idézte fel. Vitathatatlan tény, hogy a Pécsi Sándor Guruló Színház hamarosan meg is szűnt Kriston Ákos halála után.
Továbbra is szerveztek előadásokat
Mint azt Ágotai József elmondta, a színház elköltözése, majd megszűnése után a 4-Dance Club Tánc és Musicalstúdió jelent meg a házban Hutter Linda vezetésével. – Ők is mozgásművészetet tanítottak, és sok gyerekelőadást tartottak, emellett operettes, dalos produkciókat mutattak be sok tánccal és mozgással. Tevékenységüket és repertoárjukat sok tekintetben hasonlónak éreztem a Pécsi Sándor Guruló Színházéhoz. Minden év végén, amikor megtartottuk az évzárót, a gyerekek felléptek, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Minden csoport és minden tag itt volt a színházteremben, hogy bemutassa tudását a helyi közönségnek, főleg a szülőknek. Ilyenkor rendszerint az énekkar kezdte a műsort karácsonyi énekekkel, aztán jöttek a gyerekek, akik nagyon boldogok voltak, hogy felléphetnek. A szülők hátul tapsoltak, mi pedig minden gyereknek egy-egy tábla csokoládét adtunk nagy örömmel – emlékezett vissza az elnök.
A magyar néptánc sem maradt ki a körből
A sorozat következő, negyedik cikkében szó lesz arról, hogy mi köze a Vasas Művelődési Háznak a Bartókhoz, miért jelent meg koksszal teli teherautó a ház mellett időről időre, valamint milyen szakestélyeket tartottak a házban.