A II. JátszóTÉR Fesztivál a Művészetek Háza előtt a Zene téren indult szombaton. A Léptemese gólyalábas produkciója vezette fel a programsorozatot. Ezt követően Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntőjével hivatalosan is kezdetét vette a kétnapos fesztivál.
A szombat délelőtt egyik kiemelt programja Bíró Eszter és Varró Dániel irodalmi koncertje volt, amely a zenét, az irodalmat és a játékosságot ötvözte.
Tudomány játékosan az Avas kilátónál
Az Avas kilátó környékén többek között a Tudományos tér kínált izgalmas felfedeznivalót. A gyerekek játékos formában ismerkedhettek a tudomány világával, miközben olyan témák kerültek közelebb hozzájuk, mint a talaj, a víz, a levegő és az élővilág. A Játékos Tudomány – Kezedben a JÖVŐ interaktív programjai mellett a Kalandozó Komédium Furfangos Játékudvara is próbára tette a résztvevők ügyességét és gondolkodását. Mindkét napon lehetőség nyílt a sakk világának felfedezésére is a Sakk Virtuóz programban. Szombaton különleges élményt kínált a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának Földtudományi Játszóháza, ahol többek között aranymosással is találkozhattak a gyerekek. Vasárnap pedig a Csupa-Csoda Vándorjátszótér várta a családokat.
Alkotás minden mennyiségben
Az Avas kilátónál az Alkotó tér is folyamatosan megtelt élettel. A GUFI Produkció programjai között pólófestés, élményfestés és óriás színező is szerepelt, így a gyerekek nemcsak nézői, hanem aktív alkotói is lehettek a fesztiválnak.
A Hagyományos tér a népi kultúra és a kézművesség világába kalauzolta a látogatókat. Az Ágasfa Alapítvány élőszavas mesemondással és a Pajta7Próba Meseúttal várta a gyerekeket, a Tündérbolt és a Merende Műhely pedig további különleges programokkal készült. A Merende Műhely szombaton a Mennyit bír a búzaszem? és a Kőleves, vasárnap pedig a Mosoda című programmal színesítette a kínálatot. A hagyományőrző kézműves foglalkozásokon a Művésztanya segítségével famegmunkálással, rongybaba-készítéssel, fonással és bútorfestéssel lehetett megismerkedni. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület foglalkoztatóinál pedig gyöngyfűzésre és agyagozásra is volt lehetőség. Az Élményszobrászat Gilberttel szintén kreatív időtöltést kínált.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat:
Annának a Művésztanya tetszett a legjobban. Mind a négy fonást elsajátította, így négy csodaszép karkötővel térhetett haza.
Emma és Rita elkészítették saját lepénykéjüket. A liszt őrlésétől a szitáláson és tésztagyúráson át egészen a sütésig, amiben apukáik sietett a segítségükre.
Robotok, VR és óriásbuborékok
A fesztivál a legmodernebb technológiák iránt érdeklődőket sem hagyta program nélkül. A VR téren a BigFUN csapata számos különleges élménnyel készült: humanoid robottal, Selfie Mirrorral, Kayak VR-ral, Prinker tetoválással, Blazepod reakciófallal, valamint a Catch It és Icaros játékokkal.
A technológiai élmények mellett az Óriásbuborék SHOW is látványos szórakozást kínált a résztvevőknek.
Játékok minden méretben a Csengey-kertben
A Csengey-kert szintén mozgalmas helyszíne volt a fesztiválnak. A Pihenő tér színpadi programjai között szombaton a Füge Produkció – Magyar népmesék: A kiskondás, vasárnap pedig a Kodzsugukila, a boszorkány című afrikai mese szerepelt, bábokkal és különleges hangszerekkel.
A Minden, ami KOCKA téren az óriásjátékoké volt a főszerep: jenga, sakk és amőba várta a játékos kedvűeket.
Szombaton a ME Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium Progress csapata LEGO robot bemutatóval is készült. Vasárnap a HappyDay Party@Play Sziget költözött a Csengey-kertbe, ahol óriás LEGO kockák és a legkisebbeknek szánt BubbleHouse várta a gyerekeket. Az UNIVERSITY Sportmarketing Kft. interaktív LEGO programjai pedig LEGO üzenőfallal és társasjátékokkal egészítették ki a kínálatot.
A mozgás szerelmeseit a Dühöngő tér várta, ahol a Légvár Team Ninja Warrior akadálypályáján lehetett próbára tenni az ügyességet, gyorsaságot és kitartást. A Vásár tér pedig a családok számára kínált nézelődnivalót: a Baba-mama design vásáron különleges, családoknak és gyermekeknek szóló termékek között lehetett válogatni.
Két nap, három helyszín, rengeteg élmény
A II. JátszóTÉR Fesztivál két napja alatt Miskolc valóban hatalmas játszótérré változott. A programok sokfélesége megmutatta, hogy a játék egyszerre lehet szórakozás, tanulás, alkotás, mozgás, közösségi élmény és kulturális kalandozás.
A kétnapos II. JátszóTÉR Fesztivál vasárnap délután az ALMA Együttes koncertjével zárult.