Miskolc
Vers és kép találkozása a Lévayban
Pénteken tartották a versillusztrációs pályázat eredményhirdetését a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban. A pályázatra érkezett alkotások egy irodalmi mű képi értelmezésén keresztül mutatták meg, miként látják és érzik a fiatalok a vers üzenetét.
Idén sem maradhatott el a vasútmodell kiállítás
Miskolcon a Gömöri pályaudvaron két napon át várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt az évadnyitó vasútmodell kiállítás, ahol a miniatűr vasutak világa kel életre.
Véradás a Kocsonyafesztivál idején Miskolcon
A Kocsonyafesztivál forgatagához idén is csatlakozott a Magyar Vöröskereszt: szombaton 11 és 15 óra között véradást szerveztek a Miskolci Polgármesteri Hivatal aulájában.
Döntetlen a listavezető ellen
A DVTK szombaton délidőben játszott bajnokit. A listavezető ETO FC-t fogadta a DVTK.
Jobbak voltak az osztrákok
Norvégiában rendezték a jégkorong Nemzetek Európai Kupája harmadik, egyben utolsó tornáját.
Szavalóverseny Istenes versekből a Lévayban
A Kárpát-medence református iskoláiból érkezett diákok részvételével rendezték meg az „Istenes versek a magyar irodalomban” című szavalóversenyt a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban, ahol a hit és az irodalom találkozott az előadói tehetséggel.
Fölényes diadal Ajkán
Az U19-es férfi jégkorong-válogatottunk három felkészülési mérkőzést játszik Ajkán.
Húszéves a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola
A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány a két évtized alatt több mint kétszáz vakvezető kutyát adott át látássérült igénylőinek, és az utóbbi években személyi segítő, mozgássérült-segítő és terápiás kutyák képzésével is foglalkozik.
Vereség a medencében
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 10. forduló: simán kikaptak a miskolciak.
Rásegítő járatokkal segíti az MVK a hazajutást a DVTK – ETO FC Győr meccs után
Február 7-én, szombaton 12:45 órakor kezdődik a DVTK – ETO FC Győr labdarúgó-mérkőzés.
Több játékos szereplése is kérdéses a rangadón
A DVTK HunTherm idegenbeli rangadón lép pályára szombaton este. Szekszárdon játszik a DVTK HunTherm.
Gasztrokörkép a miskolci Kocsonyafesztiválon: rezgő klasszikusok és új ízek
Sertés kocsonya, füstölt tarjás kocsonya, kacsakocsonya, szarvas kocsonya vagy békakocsonya. Ha létezik Gombóc Artúr kocsonyaimádó változata, a miskolci Kocsonyafesztiválon biztosan jóllakott volna.
Híres séf járt köztünk a miskolci Kocsonyafesztiválon
Ahogy egy séftől várható, belekóstolt a miskolci finomságokba.
Felhők árnyékolják be ma a Kocsonyafesztivált, de esőre nap közben kicsi az esély
Szombaton túlnyomóan erősen felhős, borult lesz az ég, több helyen pára-, ködfoltok képződhetnek. Délután, este a Zemplén és a Bükk térségében gyenge eső, szitálás alakulhat ki.
Fogy az előny, kevés a kredit
A DVTK a listavezető ellen mentheti a menthetőt. A vezetőedző állása lehet a tét a DVTK mostani meccsén.
Jön a Kocsonyafesztivál legütősebb napja: Manuel, Balkan Fanatik, Kowalsky meg a Vega
Folytatódik a Kocsonyafesztivál: jönnek a második nap programjai.
Csak pislogunk, mint béka a kocsonyában – erősen indított a fesztivál
Az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a vasárnapig tartó Miskolci Kocsonyafesztivál, a régió és az ország egyik legnagyobb téli gasztronómiai és kulturális seregszemléje. A kora esti, esti órákban máris tömegek érkeztek a belvárosba.