Ugrás a tartalomra

Miskolc

Szavak nélküli történetek
MiskolcOktatásTudomány
A silent book műfajról rendeztek konferenciát a Miskolci Egyetem Könyvtárában, ahol előadások, workshopok és kiállítás várták az érdeklődőket.
Csőcsere a Klapkán
Mutatjuk, mire számíthatnak ma a Miskolcon közlekedők
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda csütörtök reggeli tájékoztatása szerint az alábbi helyeken lesznek ma útlezárások, útakadályok.
eső felhőszakadás minap indító
Esős őszi idő lesz ma 13 fok maximum hőmérséklettel
MiskolcKörnyezet
Csütörtökön továbbra is erősen felhős, borongós időre számíthatunk a térségben, és eső, zápor többfelé, több alkalommal előfordulhat.
Szimulációs szemüvegekkel az alkohol- és drogfogyasztás ellen
MiskolcÉletmódEgészség
Csaknem nyolcszázezer forint értékű eszközbeszerzéssel járult hozzá a Rotary Club Miskolc-Tapolca a Drogambulancia Alapítvány munkájához.
A kétszáz éve született Jókai Mórra emlékeznek a városházán
MiskolcKultúra
A Magyar Írószövetség programja a múlt héten debütált Budapesten, Miskolc pedig az első vidéki város lesz, ahol bemutatják azt.
Három hazai után két idegenbeli fellépésük lesz
MiskolcSport
Pénteken és vasárnap este is vendégként mennek jégre a Macik.
Menő cégek, jó állásokat kínáltak az állásbörzén
MiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Megbízható cégek, betölthető állásokkal várták a pályát és szakmát választó fiatalokat és az aktív álláskeresőket az Észak-Magyarország idei állásbörzéjén a Miskolc Városi Szabadidőközpontban.
Kilencvenedik születésnapját ünnepelte Mária néni
Miskolc
Szép és különleges jubileumot ünnepelt a Lorántffy Zsuzsanna utcában élő Kormos Zoltánné, Mária néni, aki most töltötte be 90. életévét.
Máris kapkodnak a miskolci bérlakások után
Miskolc
A hétfőn megnyílt pályázat nagy érdeklődés mellett zajlik.
Hétvégén érkezik a Szinva Örökség Napok, máris mutatjuk, hogy mi mindennel
Miskolc
Szeptember 26-án, pénteken a Magyar Tudományos Akadémia székházának dísztermében 16 órai kezdettel megnyitják a Szinva Örökség Napokat.
Rásegítő járatok közlekednek a DVTK-Debrecen labdarúgó mérkőzésre
Miskolc
Szeptember 27-én, szombaton 17:30 órától rendezik meg a DVTK–Debrecen mérkőzést.
Borúval és erős széllel érkezik az ősz
Miskolc
Ma ugyan a csapadék még kevésbé fenyeget, a maximum hőmérséklet drasztikusan visszaesik a hét elejéhez képest.
Képgaléria
Fotók: Osztie Tibor
Már a negyedik emelet épül a Szent István téren
Miskolc
Az ügyvezető elmondása szerint októberre elérhető végső magasságát a főtér mellett épülő társasházkomplexum.
Íme, a legsürgősebb tudnivalók a város közlekedéséről
Miskolc
Kerülgetni, lassítani szerdán is akad mit és miért Miskolc útjain.
A magyar vadászat értékeinek megőrzéséért járt a lovagkereszt
MiskolcÉletmódKörnyezet
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, valamint a vármegyei Vadászkamara és Vadászszövetség korábbi elnökének, Székely Lászlónak a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Magyarország köztársasági elnöke.
Kitakarítják a Miskolci Piknik helyszíneit
Miskolc
A hulladék összegyűjtésével már végeztek, a napokban nagynyomású mosóval takarítanak a bódék és színpadok helyén.
Eperjesen hangoltak a bajnokságra
SportMiskolcVilág
Felkészülési meccseken Szlovákiában szerepeltek a diósgyőriek NB I-es női röplabdázói.
Friss vér a Holdingtól
MiskolcEgészség
Vért adtak a Miskolc Holding Zrt. dolgozói kedden délelőtt, akik önzetlen cselekedetükkel akár száz betegnek adtak esélyt a gyógyulásra.
A kínai modellt tanulmányozták autóipari szakemberek Miskolcon
MiskolcGazdaság
Teltházas autóipari Drive Brunch-ot rendezett kedden a BOKIK, ahol a különbözőségeket és a szinergiákat vették górcső alá a kínai modell alapján, a munka világában.
A szakmai napon azt üzenték a fogyatékkal élőknek: Érték vagy!
MiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Regionális szakmai napot szervezett keddre a MiProdukt Kft. a Fogyatékosságügyi Államtitkárság támogatásával, hogy számos szakmai szervezettel együtt áttekintsék a foglalkozási rehabilitációs támogatási rendszer jelenlegi helyzetét térségünkben.