Ugrás a tartalomra

Miskolc

Hétvégén kezdődik a Élelmiszerbank Egyesület jótékonysági akciója
Miskolc
Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hagyományos adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet önkéntesei az ország több mint százötven településén, több mint háromszázötven áruházban gyűjtik a felajánlásokat – tájékoztatta szerkesztőségünket a szervezet.
Kulisszák hete a Miskolci Nemzeti Színházban
Miskolc
Ezen a héten három alkalommal is lehetősége lesz a közönségnek bepillantani abba, hogyan is készül egy előadás a Miskolci Nemzeti Színházban. A csárdáskirálynő, A tatárok Magyarországban és a Hedda Gabler előadások után érdemes a nézőtéren maradni - tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Nemzeti Színház.
Izzott a levegő a 2023-as Kossuth Gálán
Miskolc
Több mint kétszázötven diák bizonyította tehetségét a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Iskola 2023-as gáláján. A harminc színvonalas produkciót felvonultató ünnepi eseménynek a hagyományok szerint a Művészetek Háza Miskolc adott otthont november 9-én – tájékoztatta szerkesztőségünket az intézmény.
mvk busz
A Repülőtéri aluljáró lezárása miatt változik átmenetileg két buszjárat útvonala
Miskolc
A 8-as és 240-es jelzésű autóbuszok néhány megállóhelye is változik a csapadékvízelvezetési munkálatok végéig.
Minap-indító (2023.11.14.) - időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Borongós, esős idő várható, a hőmérséklet délután azonban a sokéves átlag fölött alakul.
Miskolcról őszintén: terítéken a Vologda és a Bábonyibérc
Miskolc
Erdei Sándor körzetében az utak állapota és a szemétkérdés jelenti a legnagyobb kihívást, de több sikeres projekt utóéletét is megmutatta a képviselő.
Ideiglenesen változik egy megálló helye a 6-os busz vonalán
Miskolc
Az Újgyőri főtér irányába elhelyezkedő Nagy-Erenyő megállóhelye keddtől húsz mérerrel hátrébb kerül Pereces felé.
Díjazták a Biciklivel érkezem kampány győzteseit
KörnyezetMiskolc
A megmérettetésen a Görömbölyi Általános Iskola az első, a Könyves Kálmán Általános Iskola a második, a Balázs Győző Általános Iskola pedig a harmadik helyen végzett. 
Egy perc Miskolc - Ötletmaraton, színes advent, elismerések a szociális dolgozóknak
Miskolc
Az elmúlt hetvenkét óra legfontosabb miskolci hírei következnek egy percben. 
Energiahatékonyság, fenntarthatóság, körforgásos gazdaság – konzultáció a Városházán
MiskolcKörnyezetGazdaság
„Közösségünk fejlesztése: önkormányzatok az energetikai átalakulás élvonalában” címmel szervezett energetikai konzultációt a helyi önkormányzatok számára a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és az Egyensúly Intézet, együttműködésben a miskolci önkormányzattal, hogy előmozdítsák a hatékony energiaátmenet megvalósítását a településeken.
Akik nélkül ridegebb lenne a világ
MiskolcEgészség
A szociális munka napján megünnepelték azokat, akik ebben a rendkívül embert próbáló szférában dolgoznak.
Adventi forgatag, jégpálya, ünnepi mesevilág várja a miskolciakat decemberben
KultúraSzabadidőMiskolc
Több helyszínen, színes és különleges programokkal készül a város idén adventkor.  
A héten kezdődik a miskolci parkolóautomaták korszerűsítése
Miskolc
A teljes cserét követően már bankkártyával is fizethetünk majd az automatáknál.
Rendhagyó irodalomórát tartott a Vakok és Gyengénlátók Bükki Egyesülete
SzabadidőOktatásMiskolc
A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolában Lajos András színművész mesélt a gyerekeknek, de itt debütált Mike, a fehérbotos vakond is.
Két miskolci karatéka is dobogón zárta a grúziai kvalifikációt
SportMiskolc
A főváros adott otthon november 11-én a Hungarian open nemzetközi karate versenynek, amely a jövő évi grúziai Korosztályos Európa-bajnokság kvalifikációjának utolsó állomása volt.
Varázslatos programokkal készülnek a nyitásra
Miskolc
December elején újra kinyit az Ellipsum Élményfürdő Miskolctapolcán. A megújult létesítményben varázslatos decemberi programokon vehetünk részt.
MiNap-indító (2023.11.13.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Hamisítatlan novemberi időre készülhetünk, köddel, esővel és szürkeséggel, ráadásul most már a hőmérséklet is kezd közelíteni az ilyenkor megszokott értékekhez. Az utakon óvatosan, továbbra is rengeteg a lezárás az útfejlesztések és csapadékvíz-elvezetési projektek, valamint a hibajavítások miatt. 
Speciális oktatást igénylő diákoknak segítenek egy jótékonysági esttel a Népkerti Vigadóban
SzabadidőMiskolc
Jótékonysági vacsoraesttel segíti a Népkerti Vigadó a Református EGYMI Magvető Gyógypedagógiai Általános Iskola játszóterének felépítését.
Képgaléria
Zöldebb, élhetőbb és önellátó Miskolc - végetért az ötletmaraton
SzabadidőMiskolcKörnyezet
Elhanyagolt, gazdátlan zártkerti ingatlanokat használhatnának kertészkedni szerető miskolciak a 2. Miskolci Ötletmaraton nyertes csapatának elgondolása alapján. A projektterv elnyerte a zsűriző vállalkozók és városvezetők tetszését is.
Akkor és most…: A Széchenyi utca az Aranyszarvassal
MiskolcKultúraSzabadidő
1898-ban adták át azt az épületet, mely a régi és az új felvételek középpontjában áll.