Ugrás a tartalomra

Miskolc

Párkapcsolat erőszak nélkül
MiskolcOktatásBűnügy
Hogyan élhetnek együtt párok, családok erőszak nélkül, avagy hová fordulhat az, akit kapcsolati erőszak ér, ezek voltak a fő témái az „Erőszak nélkül – közösen a gyermekek és a nők védelmében” című szakmai fórumnak.
Biciklis balesetben megsérült kubai diákja műtétjére gyűjt a Jezsu
MiskolcOktatás
Kalandos úton került a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba López Montalvo Heorson kilencedikes diák, akinek néhány hete meggyűlt a baja egy kerékpárral.
Gyermekeknek segíthetünk palackvisszaváltással
MiskolcOktatás
Hátrányos helyzetű gyermekek támogatásához járulhat hozzá december 31-ig az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja.
Energia, amit nem látsz, mégis fizetsz érte
MiskolcSzabadidőTudomány
Hétfőn 17 órától újabb praktikus tudnivalókkal várják az érdeklődőket az Ifjúsági Házban: a workshopon kiderül, milyen láthatatlan energiafalók élnek velünk otthon, hogyan csökkenthetjük a fogyasztást egyszerű szokásokkal – és hogyan teremthetünk takarékosabb, kényelmesebb otthont beruházás nélkül is.
Döntött a közgyűlés: új türelmi zónát jelöltek ki Miskolcon
Miskolc
A novemberi közgyűlés új helyszínt jelölt ki a türelmi zóna számára.
labdarúgás
Ütésért hat meccset kapott
SportMiskolc
Súlyos ítéletet hozott a napokban az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága.
Új információk a szerdai vonatgázolás sérültjéről
MiskolcBalesetHavaria
Elütött egy embert a vonat szerda este 6-7 óra között Miskolcon.
Ők meglátják még a csodákat a világban
MiskolcOktatásSzabadidő
Városi rajz- és meseíró pályázatot hirdetett Miskolc önkormányzata, a díjakat szerda délután adták át a Városháza aulájában, ahol az alkotások megtekinthetők, elolvashatók.
Hamarosan megnyílhat a jégpálya a Szent István téren
MiskolcSzabadidő
Igazi téli hangulattal és egy adventi meglepetéssel igyekeznek hangolni a miskolciakat a karácsonyra.
miskolctapolcai Barlangfürdő lomtalanítás
Újabb fejlemények a Barlangfürdő ügyében – már a második ütemről is vannak hírek
MiskolcSzabadidő
Miskolc polgármestere a csütörtöki közgyűlésen osztott meg fontos információkat a Miskolctapolcai Barlangfürdő felújításáról, továbbfejlesztéséről.
Mohos-töbör
Brutál hideg volt a Bükkben, és még csak most jön a java!
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
Az idei ősz eddigi leghidegebb reggelére ébredt a Bükk-fennsík, mínusz 18 fokig hűlt a léghőmérséklet a Mohos-töbörben szerda hajnalban.
Miskolc Advent
Koncertcunami és programdömping Miskolcon adventkor: Takács Nikolas, Szinetár Dóra, Kocsis Tibor, Farkasházi Réka és még sokan mások
MiskolcKultúraSzabadidő
A Miskolc Advent hétvégéin, péntektől vasárnapig igazi ünnepi kavalkád vár mindenkit a város szívében.
„Miskolc ismét felkerült Európa ipari térképére” – ülést tartott a városi közgyűlés
Miskolc
Türelmi zóna, vis major támogatás megítélése, MVK-val kapcsolatos döntések meghozatala – munkatervszerinti ülést tartott csütörtökön Miskolc közgyűlése. A városatyák a reggel hétkor megkezdett ülésen tizenkét napirendi pontot tárgyaltak.
Szerte a megyében adhatunk vért a következő napokban
Borsod-Abaúj-ZemplénMiskolc
A vérellátás és a véradás kiemelt jelentőséggel bír.
Kisebb havazás sem kizárt a magasabb hegycsúcsokon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön felhős, borongós időre számíthatunk a térségben.
Útfelújítási projekt sajtótájékoztatója
Ezekben az utcákban még körültekintőbben vezessen
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.
sósav kamion
Sósavas havária: vége az útzárnak, szabad a pálya
MiskolcBulvárBalesetHavaria
Miskolc alpolgármestere jelentette be, hogy helyreállt a közlekedés a balesetben érintett helyszínen.
Elütött egy embert a vonat Miskolcon
MiskolcBalesetHavaria
A Bajcsy-Zsilinszky utca közelében történt a baleset.
tangóharmonikás
Elhunyt Miskolc népszerű utcazenésze
MiskolcKultúra
A tangóharmonikás játéka mára csak emlék, nem találkozhatunk többet vele Miskolc sétálóutcáján.
Kulturális fesztivált rendeztek értelmi sérült fiataloknak
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A programnak az Ady Endre Művelődési Ház adott otthont szerdán.