Oktatás
Nyílt napok a Miskolci Egyetemen: minden a pályaválasztásról szól
Izgalmas programokkal, látványos bemutatókkal és különleges képzési ajánlatokkal várja a pályaválasztás előtt álló középiskolásokat a Miskolci Egyetem december 4-én és 5-én megrendezett nyílt napja.
Az Avasi Gimnázium diákjainak alkotásai költöztek a Teleki Kollégiumba
Megnyílt az Avasi Gimnázium Alakuló horizontok című kiállítása a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban, ahol a gimnázium rajztagozatos diákjainak munkái kaptak helyet. A tárlat keddi megnyitóján a kollégium diákjai verssel és zongorajátékkal alapozták meg a meghitt hangulatot, mielőtt a kiállítást hivatalosan megnyitották volna.
A természettudományok mesés világa nyílt meg az Avasi Gimnáziumban
Mesével, látványos kísérletekkel és galaktikus kalanddal várja az általános iskolásokat az Avasi Gimnázium természettudományos laborja.
Még mindig tart a rajzverseny Miskolcon
Miskolc önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt. által meghirdetett „Rajzold le a kedvenc adventi villamosodat!” című rajzpályázat még december 4-éig várja a 14 év alatti gyerekek munkáit.
Mesterséges intelligencia a Miskolci Egyetemen: kutatások, innovációk és gyakorlati eredmények
A mesterséges intelligencia ma már a felsőoktatási és ipari innováció egyik legfontosabb hajtóereje, és ez alól a Miskolci Egyetem sem kivétel.
Hiánypótló, új képzés indul a Miskolci Egyetemen
Az észak-magyarországi régióban hiánypótló, nyolc féléves képzés egy olyan, a jövőnek szóló karrierlehetőség, amely társadalmi megbecsülést is kínál.
Miniszteri elismerést kapott a Szinvavölgyi Néptáncműhely
A néphagyományok megőrzése és továbbadása iránt tanúsított kiemelkedő elkötelezettsége elismeréseként Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter elismerő oklevélben részesítette a Szinvavölgyi Néptáncműhelyt.
Szalagot tűztek a földesesekre
A gimnázium végzős diákjainak ünnepségét a Miskolci Egyetemen tartották.
Megédesítené a gyerekek ünnepnapját a Sütni jó! Alapítvány Mikulása
Jó minőségű édességgel és pénzadománnyal is lehet támogatni Galamb Alexék Mikulás csomag adományakcióját.
Miniszterelnök jelölti vitában dől el, ki lesz az ország vezetője
Államszimulációs versenyt szervezett középiskolásoknak a miskolci Mathias Corvinus Collegium pénteken, ahol a fiatalok a választásokat modellezték egy fiktív országban.
Miskolci bábszínész lett az Év Előadóművésze
Kapusi Szabolcs miskolci előadóművész vehette át a Váradi Eszter-díjat „Az Év Előadóművésze 2025” kategóriában kiemelkedő szakmai és közösségi munkájáért az Egy Lépéssel Több – Hajós István Alapítvány ünnepélyes gálaestjén.
Kezdetét veszi az adventi varázs Miskolcon, de sok más programot is hozunk
Miskolcon hivatalosan is elkezdődik az adventi időszak: három napon át városszerte gyertyagyújtások, koncertek, mesék, kiállítások, vásári hangulat és különleges ünnepi programok várják a családokat.
Csaknem egy évszázad köszön vissza
Bensőséges hangulatú sportkönyv bemutatót tartottak csütörtökön délután a Miskolci Egyetem könyvtárában.
Kilencedikes diákok mondták el, milyen Miskolcot szeretnének
A Miskolci Szakképzési Centrum BELÉP(ŐK) címmel Miskolc több belvárosi helyszínén megvalósuló játékos feladatmegoldó versenyt szervezett a szakképző intézményeiben tanuló 9. évfolyamos diákjai számára.
Magyar bajnokként a világbajnokságra: szárnyal a miskolci Ködmön Táncegyüttes
A miskolci Ködmön Formációs Táncegyüttes újabb hatalmas sikert ért el: magyar bajnokként készülhetnek a standard formációs tánc világbajnokságra, melyet Németországban rendeznek. A felnőtt csapat Braunschweigben képviseli majd Magyarországot.
Miskolci diák nyerte a katolikus középiskolák helyesírási versenyét
A miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium diákja nyerte meg a katolikus középiskolák helyesírási versenyét, amelyet az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán rendeztek meg, húsz katolikus iskola több mint harminc diákja részvételével.
Mutatjuk, hogy zajlik majd a gyermekétkeztetés a téli szünetben
A nyilatkozatok kitöltéséhez segítséget a család- és gyermekjóléti szolgálat nyújt igény esetén.
Egy űrhajó az avasi kilátó mellett
Nem mindennapi látványban lehetett része azoknak, akik hétfő este az Avas kilátónál jártak.