Oktatás
Csapatot nevel a jövő generációjából
Sport, példamutatás, rugalmasság, maximalizmus és csapatépítés – a Miskolc város pedagógiai díjával kitüntetett Bártfai Krisztián Ervin mindezek összhangját vallja és adja át a digitális kor felnövekvő generációinak.
Nemcsak oktat és tanít, de nevel is
Papp Zsolt munkájában a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, a sportra és a diákszínjátszásra. Munkáját Miskolc városa pedagógiai díjjal ismerte el.
„Sosem feledem, honnan indultam”
– Nagyon jó érzés az, amikor valakinek a munkájára pozitív, elismerő dicséret a visszajelzés – mondja Dőry Péterné, akit idén Miskolc város pedagógiai díjjal ismertek el.
Tánccal búcsúztatták a tanévet
Idén sem maradt el a József úti tagóvoda táncgálája, ahol az intézménybe járó gyerekek adtak számot arról, mit tanultak az elmúlt hónapokban.
Vármegyénk tíz fiatalja állhatott dobogóra a Szakma Sztár Fesztiválon
Három első helyet is sikerült haza hozniuk az országos szakmai versenyről vármegyénk tehetséges tanoncainak.
Egy érvényes pályázat érkezett a Miskolci Egyetem rektori pozíciójának betöltésére
A Miskolci Egyetem rektori pozíciójának betöltésére április 2-án írt ki pályázatot az intézmény fenntartója, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány.
Ma az angol nyelvtudásukról adnak számot az érettségiző diákok
Csütörtökön az angol nyelvi érettségi négy részes feladatsora kerül a vizsgázók elé, több mint 74 ezren futnak neki a tesztnek.
A cégér régi, a tartalom 21. századi – MÁV-oktatótermet adtak át a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetemen MÁV-oktatótermet alakítottak ki, amit a napokban adtak át.
Nem csak diákjai ismerik el a hermanos tanárt
Dudás Imre jelentős szerepet vállalt az intézmény arculatának kialakításában.
Csaknem hetvennyolcezren vették kézbe ma reggel a tollat az érettségi első napján
A magyarérettségin Örkény István Meddig él egy fa? című novelláját elemezhették a fiatalok, ha a témakifejtő esszét választották, akkor a történelem visszatérő szerepéről értekezhettek az irodalomban.
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát a következő hetekben
Az érettségizők közel fele, 28 ezren végzős diák, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni
"Ballag már a vén diák"
A legtöbb miskolci középiskolában szerdán búcsúztatták a végzős évfolyamok diákjait.
Jövő hétfőn kezdődik az érettségi
A magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2024/2025-ös tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka május 5-én – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
Egy focicsapatnyi miskolci és vármegyei diák a Szakma Sztár válogatott mezőnyében
Hétfőn elrajtolt a kétnapos Szakma Sztár fesztivál Budapesten.
Két ország, egy pályázat: ukrán-magyar közös projekt indul Miskolcon
A központi kórház és az Ivano-Frankivszki Nemzeti Orvostudományi Egyetem közel 220 millió forint uniós támogatást nyert.
Megelevenedtek a néphagyományok az Eszterlánc tagóvodában
A MIÓVI Néphagyományőrző Csoportjai találkoztak a magyar népviselet napján.
Virágoktól pompázott a Mesevár Tagóvoda a Föld napja alkalmából
Több mint ötven színes virágot ültettek el az ovisok a jeles nap kapcsán az óvónénik és szüleik segítségével.
Miskolcon is megünnepelték a bölcsődei dolgozókat
Tíz intézmény szakemberei gyűltek össze a Diósgyőri Gimnáziumban kedd délelőtt a bölcsődék napjának alkalmából.