Ugrás a tartalomra

Grafitember a tiszta levegőért – avagy: Merényi Dániel karikatúrái a Miskolci Naplóban

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 27. kedd 09:12
A Miskolci Naplóban egy új sorozattal, mégpedig karikatúrákkal jelentkezik a HungAIRy projekt.
Az alkotások készítője a jelenkor egyik legnépszerűbb hazai webes karikaturistája, a Grafitember néven ismert Merényi Dániel, aki maga is miskolci, pontosabban perecesi illetőségű

Grafitember Napirajz című szarkasztikus sorozatának komoly rajongótábora van a neten, évek óta a legnevesebb portálok teszik közzé műveit. Dani – aki élt és dolgozott már Milánóban is – hosszú évek óta Miskolcon működik, többek között reklámgrafikusként, designerként, illetve kerékpárváz-készítőként (Merényi Bicycles); de készített már helyi témájú képregényt is az „Ott, ahol a hatos megáll” elnevezésű projektben.

A HungAIRy célja a levegőminőség javítása a kerti hulladékok égetésének visszaszorításán és a komposztálás népszerűsítésén keresztül. Grafitember, aki saját maga is fontosnak tartja a környezetvédelmet és elítéli a hulladékégetést, kérésünkre ezúttal e nemes ügy, vagyis a levegőminőség javításának érdekében ragadott tollat.


A LIFE IP HUNGAIRY (LIFE17 IPE/HU/000017) projekt az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósul meg. Célja a levegőminőség javítása 10 magyarországi városban, így Miskolcon is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!