Augustus császár világuralma kétezerharminc éve azt ígérte, hogy elhozza a várva várt békét. A békéért hálás provinciák Augustust „istenként” és „szabadítóként” tisztelték és a születésnapját Kisázsiában egyfajta „evangéliumként” ünnepelték. Rómában oltárt építettek neki (ara pacis), amely az „Augustus békéjét” hirdeti mindmáig.
De milyen béke volt ez valójában? Népek leigázásán, háborúk megnyerésén, sokak vérén alapuló béke. Hadi temetők, elhagyott harcmezők békéje.
Jézus pedig tehetetlen kisgyermekként jött el a hódítással békét teremtő császár birodalmába azzal, hogy az ő országa nem e világból való. Békességgel érkezett, ahogy ezt az angyalok is meghirdették a betlehemi éjszakában.
Békevágyó emberek számára a mai háborúk közepette is csábító a Megváltó Jézus békéje. Kiszolgáltatott gyermekként érkezett, nem igázott le senkit, kivéve a Sátánt.
„Ő a mi békességünk” – mondotta róla fél évszázaddal később apostola, Pál (Ef 2,14). „Mert úgy tetszett Istennek, hogy benne lakjék az egész teljesség, és hogy általa békítsen ki mindent a földön és a mennyben, minthogy ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1,19-20)
A szenteste és a karácsony legfőbb ajándéka mindig a közénk jött Jézus Krisztus békessége. A „békesség Istene” küldte le őt közénk. Ő a „béke fejedelme”, akinek jóvoltából a prófétai ígéret szerint „a békének nem lesz vége” (Iz 9,6). Ahhoz, hogy ez az ünnep számunkra is maradandóan békés, a békeosztó Megváltóhoz méltó legyen, magánéletünkben, családunkban és környezetünkben is fontos békességet teremtenünk és őriznünk. Érdemes ezért mindenre indulatoktól mentesen reagálnunk, és ha kell, áldozatot is hozva mindenkivel kiengesztelődnünk.
Isten „az embert saját képmására, az Isten képmására teremtette, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27).
Manapság mégis bibliai imádságokon felnőtt emberek nemcsak hogy nem Istenhez, hanem vandál pusztításukban inkább a legvadabb állatokhoz hasonlítanak. Úgy tűnik, annak, hogy az ember Istenhez hasonlíthasson, e háborús világunkban az volna az előfeltétele, hogy előbb még újra emberré váljon. Hogy ember legyen az embertelenségben. Hogy az ártatlan gyermekek gyilkolásától végképp tartózkodjon. De ha a közénk jött Istenembert követjük, nincs még elveszve minden. Rossz idők járnak, de még nem zárult le a történelem, és nem pusztult ki (még) az élővilág.
Kérhetjük a betlehemi barlang sötétségében újszülöttként megjelent Üdvözítőt: térítse észre a háborúban elmerült embereket, különösen is a hadviselő és fegyverkereskedelemből élő népek őrült vezetőit, hogy világunk és kultúránk túlélje ezt a kritikus évtizedet! Hiszen az emberi törekvések mind csődöt mondtak. Úgy tűnik, nincs, aki tartós békét hozzon létre Kelet-Európában és a Szentföld déli részein. Csak az, akit a betlehemi mezőn éjjel megjelenő angyalok éltettek: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön...”
Orosz Atanáz görögkatolikus püspök
