Ugrás a tartalomra

Ker(esz)tes házba költözhetnek a Szimbiózis Alapítvány fogyatékosai 

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2023. április 05. szerda 14:20
Bővíti és fejleszti lakhatási szolgáltatásait a Szimbiózis Alapítvány. E célból – a napokban átvett Kiss tábornok út 70. szám alatti ingatlanon felül – még további három panellakás átalakításához láthatnak hozzá rövidesen.
Fotók: Mocsári László

A szervezet öt különböző helyszínen jelenleg hatvan fő számára nyújt lakhatási lehetőséget Miskolcon. A legnagyobb házban tizennégyen, a legkisebben heten laknak. Van, ahol magasabb szükségletű fogyatékos emberek tartózkodnak – van, ahol részben önállósult személyek élnek.

Jellemzően olyanoknak biztosítanak így lakhatást, akiket idős szüleik már nem tudnak tovább otthon felügyelni, ugyanakkor érkeznek hozzájuk lakók gyermekvédelmi intézményekből is. A várólista a Szimbiózis Alapítvány otthonaiban jelenleg átlagosan száz fős, ami azt is jelenti, hogy akár húsz évbe is beletelhet, amíg valaki felvételt nyer az áhított létesítménybe.

Ezt a problémát orvosolja az a pályázat, melynek keretében további húsz új férőhelyet alakítanak ki városszerte. Ezek közül az egyik az a Kilián és Diósgyőr határán fekvő, tizenkét fős nagy családi ház, ahol – meglévőikhez hasonlatosan – éjjel-nappali felügyeletet biztosítanak majd a szakemberek az év valamennyi napján.

„Úgy gondoljuk, hogy programunkkal jelentős mértékben hozzájárulunk Miskolc szociális ellátórendszerének fejlesztéséhez és a Miskolcon élő fogyatékos emberek szociális biztonságának növeléséhez”

– fogalmazott Jakubinyi László. Mint azt a szerda reggeli házbejárást tartó kuratóriumi elnöktől megtudtuk: a kétszintes épületnek minél inkább családias jelleget igyekeznek majd kölcsönözni.

Így a projekt keretében fel fogják készíteni a beköltözőket és azok családtagjait is. Ám nem állnak meg az új munkatársak képzésénél sem: a leendő szomszédokkal való megismerkedésre is komoly hangsúlyt fektetnek majd. Fontos társadalmi üzenetnek tartják, hogy sem az érintettek, sem pedig a környékbeliek ne intézményként, hanem lakhatási szolgáltatásként tekintsenek a lehetőségre.

Az átépítést kivitelező cégek és a megvalósítási tervek már a láthatáron. Utóbbiakról még az érintett szülők véleményét is ki fogják kérni, hovatovább, a szobák színeiről maguk a beköltözők dönthetnek. Késlekedésre nincs idő, a munkák feszes tempóját látszik kijelölni, hogy az alapítvány rendelkezésére bocsátott 572 millió forintos európai uniós támogatási forrással még idén decemberig el kell számolniuk. Ennek mentén a panelekbe jó eséllyel még ebben az esztendőben, a kertes házba pedig előreláthatóan jövő februárban költözhetnek majd be a lakók.

A projekt keretében fennmaradó nyolc fő esetében egy teljesen újszerű, az európai szakmai elvárásoknak megfelelő helyek jönnek létre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy három bérházi lakást vásárolnak, ahol két-két, illetve négy főt helyeznek majd el. Ők olyan fogyatékos fiatalokból – akár párokból – kerülnek majd ki, akik számára kisebb mértékű segítség szükséges a teljesen önálló élethez. Mindezen felül – elsősorban energetikai fejlesztésekkel – megújul még három meglévő lakhatási egységük is, egyszersmind húsz fő fogadásával bővül baráthegyi nappali ellátásuk. Ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak a fogyatékos fiatalok foglalkoztatási lehetőségének támogatására is.

Mi sem mutatja jobban, hogy szívvel-lélekkel készülnek, mint hogy a Miskolc-Diósgyőri Római Katolikus Plébániával rögvest fel is vették a kapcsolatot az ingatlan frontjába ékelődött kőfeszület sorsa kapcsán, miután annak gondozásába szeretnének mihamarabb bekapcsolódni. A szakrális emlékhelyet – ecsetelte ottjártunkkor Jakubinyi László – mindenesetre pozitív jelként értelmezték, így nem kizárt, hogy az egymás között már most „keresztes házként” emlegetett objektum hivatalos megnevezésében is visszaköszön majd a vallási jelkép.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!