Kaján susmus övezte az egypárti rendszerben a megyei első titkár tapolcai villáját. A legenda szerint, amikor a puritán szemléletű Kádár János meglátta a mára már nem kirívó luxusnak számító házikót, nem ment be.

Ez az affér okozhatta a dácsa tulajdonosának idő előtti leváltását. Majd amikor Grósz Károlyt miniszterelnökké választása előtt városunkba száműzték, kapott egy szolgálati villát, amelyet nem sokkal előtte rekviráltak. Talán akkor először és utoljára élt vehemensen az állam az elővásárlási jogával. 
Hogy volt-e a múlt században a hajdani városvezetőknek, polgármestereknek állandó rezidenciája? Kis József, a megyei levéltár igazgatója gyűjtötte ki az ezzel kapcsolatos feljegyzéseket. Azt kell mondanom, amit a prímás a nagybőgősnek az esti osztozkodáskor, tulajdonképpen járt volna mindenkinek, de nem jutott. Senkinek sem.

A valóság az, hogy már a XX. század elején, az első világháború után folyamatosan napirenden volt a polgármesteri rezidencia megteremtése. Mivel korábban tehetős személyek vezették Miskolcot, senkinek nem jutott eszébe, hogy a tisztes jövedelmén felül még lakást is kérjen. Nem is igényelték, ehelyett jelentős összegű lakhatási hozzájárulást és - a már akkoriban sem ismeretlen - reprezentációs költséget fizettek számukra. Úgy jó 100 évre visszamenően szinte állandóan tervezgették a polgármester házának megépítését. Végül csak egy polgármesteri pincére futotta a Bedegvölgyben, amely Anna háza néven található.

Soltész Nagy Kálmán polgármestersége idején (1878-1901) vásárolták az Erzsébet tér 2. számú épületet, amely előtte az egykori Miskolczi Fürdő Rt. tulajdonában volt. Amikor döntés született a megvételről, az volt a terv, ha Miskolc elszakad a megyétől és önálló törvényhatóság lesz, ebben az épületben alakítják ki a mindenkori polgármester lakását. Ez a rezidencia alkalmas lett volna reprezentatív fogadásokra az első emeletén. A ház sarokerkélye és az 1894-ben Adler Károly tervei alapján készült Koronaszálló első emeleti erkélye szembenéz egymással. Végül ez a rezidencia soha nem valósult meg, viszont az elképzelés beleivódott a köztudatba. 

Hogy miért is nem alakították ki, oka egyszerű, mindig itt élő polgárokat választottak a város élére. Így aztán mindannyian maradtak a sajátjukban. Persze a múlt század első harmadában is legalább annyi botrány volt a vezető elit otthonai körül, mint később, az átkos hetvenes években, a lakáshivatalok működésénél.

Mikszáth Kálmán főispán 1926-ban természetbeni lakást kapott a várostól, illetve még béreltek is számára a Szemere utcában. Majd később, évi 6200 pengőért még egy újabbat biztosítottak Haller József gróf házában. Ebből aztán vihar kerekedett.
Szóvá tették, hogy Eger, amely nem is rendelkezik törvényhatósági joggal, mégis 30 ezer koronáért rendezett be egy polgármesteri rezidenciát. Felhánytorgatta az ellenzék, hogy mi helyben nem tiszteljük eléggé a városi tisztviselőket, és konszenzusra jutottak: Miskolcon is lesz egy szerény palotája a mindenkori polgármesternek. Időközben a folyamatos politikai változások elsöpörték e nagyívű terveket.

Jómagam emlékeiben él még, hogy hol és merre laktak a tanácselnökök. Egyikőjüknek sem volt rezidenciája, de a hivatali megválasztásuk után a lehető legnagyobb méretű lakást utalták ki számukra. Egyébként ők is rendelkeztek egy olyan szerény számú lakáskerettel, amelyből megoldhatták a Miskolcra települt fontos emberek, orvosok, pártvezetők komfortos elhelyezését. Mindez arról jutott eszembe, hogy nemrégiben úgy találomra mutatták meg Hodobay Sándor polgármester privát rezidenciáját a mai Petőfi utcában. Az Urak utcája 41. számú épületben lakott, ám most próbálják feltérképezni, az akkori számozás szerint melyik is lehetett a Hodobay-villa.