Ugrás a tartalomra

Újraértelmezett kocsonyák szálltak versenybe

Nagy-Hankó Krisztina
Utoljára módosítva
2024. március 17. vasárnap 08:37
A Miskolci Kocsonyafesztivál első napján kocsonyaversenyt tartottak több kategóriában is. Az ízkocsonyaversenyre gasztronómiai vállalkozások neveztek, míg a látványkocsonyákat miskolci szakközépiskolák diákjai készítették.

A szakmai zsűri elnökét, Antal Gábort, arra kértük, avasson be az értékelés szempontjaiba, és ossza meg a verseny tapasztalatait. Először is nézték az állagot, a sűrűséget, a kocsonya tisztaságát, vagyis mennyire volt lederítve, mennyire volt áttetsző vagy opálos – kezdte a szakácsmester és magyar grillbajnok. A zsiradék mennyiségét is vizsgálták, továbbá az arányok eltalálását. A hús és a lé megfelelő elosztása kulcsfontosságú a jó kocsonyához.

- A nyertes ételben az arányok jól el voltak találva, kellő mennyiségű hús és bőrke volt benne, a színe szép volt, egyetlen hibája volt, hogy kevés sót tartalmazott – emelte ki a zsűri elnöke.

Voltak „bevállalós" szakácsok - tette hozzá -, akik chilivel, gyömbérrel bolondították meg a remegő étket, de a különleges kocsonyák közül a libamájas volt az abszolút kedvenc, a készítője bátran használta az édes, gyümölcsös ízeket is, a libamáj egy vélhetően sokputtonyos Tokaji Aszúban volt pácolva.

- Nagyon finom volt, de ez igazából nem kocsonya – vélekedett Antal Gábor, aki elárulta azt is, először nem tudta, hogy a versenyre vendéglátóipari vállalkozások neveztek, vakon zsűrizett. Azt gondolta, hogy házias ízeket fog kóstolni. Azonban nem a nagymama főztje köszönt vissza a kocsonyákban, érződött, hogy nagy tételben készült termékekről van szó.

A látványkocsonyáknál polgári zsűrizés volt, a szakma képviselői a háttérben maradtak. A kreativitás és a tartósság volt a fő szempont, mivel kiállítási tárgyként funkcionáltak a remekművek a fesztivál ideje alatt.

Az ízkocsonyaverseny hagyományos kategóriájában a Gastro Blend Kft. kocsonyája lett aranyérmes, míg a különleges kategóriában az Éléskamra Gastro Kft. nyerte el az első helyet. A látványkocsonya verseny győztese a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola lett. A további helyezettek listáját a minap.hu weboldalon található cikkben olvashatják.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!