Ugrás a tartalomra

Belföld

Kilencvenegy éves korában elhunyt Jelenits István Széchenyi-díjas piarista szerzetes, teológus, író, professor emeritus.
MiskolcBelföld
A legendás piarista szerzetes és irodalom tanár 91 éves korában hunyt el. Egészségi állapotáról legutóbb 2023 júliusában érkeztek sajnálatos hírek, amikor agyvérzést kapott egy térdműtétet követően, emiatt ismét kórházba került, orvosai pedig jelezték, hogy állapota javul, de felépülése hosszú ideig fog tartani - közölte a gyászhírt az index.hu.
Rétvári Bence: elhagyta a Duna tetőzése Magyarországot
Belföld
A Duna tetőzése elhagyta Magyarországot, azonban a készültségi fokozatokat szombat délutánig fenntartják – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs szerda reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Aranyeső a szép teljesítményre
SportBelföldMiskolc
Az Miskolci Sportiskola növendékei a korosztályos atletika ob-n: Enyedi Lili és Herczeg Áron is két aranyat nyert.
KSH: júliusban 636 700 forint volt a bruttó átlagkereset hazánkban
GazdaságBelföld
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ez 3,9 százalékos növekedést jelent a 2023-as fizetésekhez képest.
Árvíz - Orbán Viktor: a védekezésről való levonulásnak is megvan a forgatókönyve
Belföld
Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta, az árvíz levonultával közegészségügyi feladatok következnek, ezekről keddtől Müller Cecília országos tisztifőorvos ad tájékoztatást.
Árvíz - Orbán Viktor: a védekezés vége felé járunk
Belföld
Sok víz lefolyt a Dunán azóta, hogy elkezdődött a munka, de másfél-két nap, és az ország fellélegezhet.
Árvíz - Orbán Viktor: túljutottunk a védekezés felén
KörnyezetBelföld
A miniszterelnök szerint az önkormányzatok nagyobb figyelmet igényelnek az árvízi védekezésben.
Árvíz - Rétvári Bence: zöldszámot hozott létre a kormány
Belföld
Az árvízi védekezéssel összefüggésben egy zöldszámot hozott létre a kormány – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs csütörtök reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél
Belföld
Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Olyan dolog történt a Baráthegyieknél, amire korábban még soha nem volt példa
MiskolcBelföld
Egy időben három alom labrador kölyök nevelkedik a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál. Erre még nem volt példa – tájékoztatta lapunkat Berta László kommunikációs vezető, hozzátéve: az is különleges, hogy mind a három anyakutya először szült.
Kutatók: napi három a tökéletes – fogyasztók: fogd meg a kávém!
EgészségBelföldVilág
Angol – na jó: egy nemzetközi – kutatócsoport megállapította, hogy napi három kávé a tökéletes mennyiség. Háááát, oké...
Az egész országra „összehangolt védekezést” rendelt el Orbán Viktor
MiskolcBelföld
A Magyarország folyóin levonuló súlyos és elhúzódó árhullám miatt a védelmi és biztonsági szervezetek, a közigazgatási szervek védelmi feladatainak koordinálása és összehangolása céljából az ország egész területére összehangolt védekezést rendelt el a miniszterelnök.
Tony Curtisről elnevezett nemzetközi filmfesztivált rendeznek Mátészalkán
KultúraSzabadidőCelebhírekBelföld
Ötvenöt dokumentum-, rövid- és játékfilm lesz ingyenesen megtekinthető a csütörtökön kezdődő Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán.
Hajléktalan embereket ment az árvízzel fenyegetett területekről a Máltai Szeretetszolgálat
KörnyezetBelföld
Dunabogdányban, Tahitótfaluban és Mohács térségében az árvíz elleni védekezést segíti, Budapesten pedig a Hajógyári-szigeten meghúzódó, és a Római-parton egy romos épületben élő hajléktalan embereket helyezi biztonságba a terület közelgő lezárása előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Kedvezményes utazás az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap alkalmából
SzabadidőGazdaságBelföld
Az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap rendezvényeihez kapcsolódóan az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedvezményeket biztosít az utazóközönségnek - közölte a tárca hétfőn az mti-vel.
Gyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt az árvízi védekezés támogatására
MiskolcBelföld
A Magyar Vöröskereszt 1359-es adományvonalára indított hívásokkal, illetve az ide küldött ADOMÁNY szövegű üzenetekkel szeptember 15-től határozatlan ideig bárki támogathatja a Magyar Vöröskereszt katasztrófavédelmi tevékenységét az árvízi helyzet idején. Az adományvonal mellett él annak is a lehetősége, ha valaki banki átutalás útján szeretne segíteni.
Az árvízi helyzetre tekintettel rendkívüli adománygyűjtést hirdet az Ökumenikus Segélyszervezet
MiskolcBelföld
A 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu oldalon is várják az adományokat – olvasható a szervezet sajtóközleményében.
Orbán Viktor vezetésével ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs
MiskolcBelföld
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével hétfőn kora reggel a BM Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban ülést tartott az árvízvédelmi operatív törzs - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Történelmi árvíz közelít
KörnyezetBelföldVilág
A minisztérium szerint felkészülten várjuk az árhullámot.
Miskolcon nagyjából fele az ingatlanok átlagos négyzetméterára, mint Debrecenben
BelföldMiskolc
Tovább drágult augusztusban az ingatlanpiac, de Miskolc még tartja magát.