Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplén

Késsel támadt az édesanyja élettársára
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinek az ügyében, aki késsel többször megszúrta édesanyja élettársát Felsőzsolcán.
Börtönbe megy a tapétavágóval mentősöket fenyegető férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Volt itt minden: közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, személyi szabadság korlátozása, így történetünk főszereplője végül öt évre vonulhat rács mögé.
Fiával „játszott” behajtósat az ózdi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Úgy tűnik, hogy volt kamatos kamat is: hatvanezer forintért cserébe húszezer forint készpénzt, valamint tévét, hangszórót és erősítőt vittek el ismerősüktől.
Keddtől már Borsodban sincs tűzgyújtási tilalom
Borsod-Abaúj-Zemplén
A lehullott csapadék miatt csökkent az erdőtűz kialakulásának kockázata.
Az áramszolgáltató is bánta a nyékládházi karambolt
Borsod-Abaúj-Zemplén
A baleset következtében egy villanyoszlop is kidőlt.
Bükk Kupa: a szenvedély nem ismert akadályt
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap délután véget ért a kilencedszer kiírt országos hegyi kerékpáros viadal.
Bükk kupa
Bükk Kupa: helyenként szakadt
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A kilencedszer kiírt országos kerékpáros verseny vasárnapi etapját mindenki nagyon várta.
foci
Kikapott az MVSC-Miskolc
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 6. forduló.
Bükk Kupa: remek kezdés
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Ma megkezdődött a két napos országos kerékpáros viadal.
Ovikori DVTK Jegesmedvék
Indul a DVTK Jegesmedvék Ovikori Programja
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Új mérföldkőhöz érkezett a DVTK Jegesmedvék utánpótlás-nevelése, a klub szeptember 15-én elindítja az Ovikori Programot, amely országos szinten is egyedülálló kezdeményezésnek számít.
Vadászkürt Expressz indul Andókútra
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőKörnyezet
A nagy érdeklődésre tekintettel, ismét megrendezi szarvasbőgés-hallgató vonatozását a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton az Északerdő Zrt.
Bringás nagyüzem következik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szeptember 13-án és 14-én tartják a IX. Bükk Kupa hegyi kerékpáros időfutam versenyt.
Kupázik a DVTK
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A második forduló mérkőzéseivel folytatják a küzdelemsorozatot.
Idényzáró a Csorba-tavon
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombaton tartják a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kajak-kenu bajnokságot.
Ülésezett a vármegyei közgyűlés
Borsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta első őszi ülését Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése csütörtökön.
Október első vasárnapján: Üveghuta-kupa
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Országúti és MTB kerékpárosokat egyaránt nyeregbe szólító hegyi időfutamot szerveznek Bükkszentlászlóról Bükkszentkeresztre.
Zene, bor, kultúra Tállyán - 10. alkalommal jön a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
A fesztiválszezon méltó lezárására készül Tállya: szeptember 19–21. között immár 10. alkalommal rendezik meg a Kerekdomb Fesztivált.
Egy fiatal mezőcsáti férfi felkutatásához riasztották a Neptun Búvár Klub kutyás mentőcsapatát
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Szerdán a késő esti órákban érkezett felkérés a Neptun Mentőcsapat kutyás egységéhez egy mezőcsáti 22 éves férfi felkutatásához.