Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplén

Közel 7 milliárd forintból épül energiatároló rendszer Tiszaújvárosban
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Magyarország politikájának lényeges eleme az energiaszuverenitás – hangoztatta az energiaügyi miniszter pénteken Tiszaújvárosban, a Mol új akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszerének megépítéséről tartott sajtótájékoztatón.
Tavaszi üzemmódba váltanak Észak-Magyarország erdei vasútjai
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A lassan-lassan rügyeiket bontó fák és bokrok mellett a tavasz egyértelmű jeleként március végétől ismét útjukra indulnak a vonatok hazánk erdei vasútjain is.
Felcsaptak a lángok a bábonyi domboldalon csütörtök este
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
A tűzesetről csütörtök este kapott értesítést a katasztrófavédelem.
Tizenhárom évet kapott az élettársát halálra késelő férfi
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Harminckét késszúrással végzett élettársával az a sajószentpéteri férfi, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt ítélt el a Miskolci Törvényszék.
Három ember életét is megmenthetjük március végén véradással
EgészségBorsod-Abaúj-Zemplén
Mutatjuk, hogy a vármegyében mely helyszíneken lehet vért adni március 31-től.
Tetten érték a dílert három kábítószerezővel egy autóban
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Crackpipa, kristály és stex is volt a Tiszalúcon parkoló autó utasainál.
Karambolozott két kisteherautó Tiszaújvárosnál
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A 35-ös főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Sarkvidékről érkező légtömeg váltja ki a hűvösebb tavaszt
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A „ravasz tavasz” bőven belefér a klímaváltozás és a globális felmelegedés tendenciáiba.
Tűz ütött ki egy hangonyi családi házban: az idős lakó meghalt füstmérgezésben
BalesetHavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
A tűzoltókat nem is a tűz miatt hívták, hanem mert az egyedül lakó idős férfi egy ideje már nem adott magáról életjelet.
Ingyen dolgozott, de ráfizetett egy harsányi férfi: súlyos pénzekkel vágták át
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Nem kapott fizetést online munkavégzéséért, sőt, több mint 4 millió forintja vált köddé.
Látta ezt a fiút? Keresi a rendőrség
Borsod-Abaúj-Zemplén
Horváth Dominik 12 éves, az izsófalvai gyermekotthonból tűnt el az elmúlt napokban.
Végső búcsút vettek Bényi Ildikótól, a közmédia legendás műsorvezetőjétől
BelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Önök kérték háziasszonya február 26-án töltötte be az 55. életévét, március 11-én hunyta le örökre a szemét.
Északerdős igazgatókat díjaztak az erdők napján
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
A Nagy Lajos Pro Silva Hungariae Díjat, a Román József pedig miniszteri elismerő oklevelet kapott. 
Jön az edelényi fészek-reality következő évada
BelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Otthonteremtés, felújítás, a gyerekszoba kialakítása, harc a mindennapi betevőért, születés, szárnypróbálgatás, búcsú: mindez a kamerák előtt. 
Tanműhelyeket adtak át a mezőcsáti szakképző iskolában
OktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Szakképzési Centrum alakított ki két tanműhelyt közel 40 millió forintos saját forrásból az élelmiszeripari és gépészeti specializációja szakosodott iskola számára.
Már lehet használni az átalakított arnóti körforgalom új sávjait
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A kordonokat déli tizenkettőkor szedte be a Magyar Közút, így a péntek délutáni csúcsban már ismerkedhettek az átépített körforgalommal az arra közlekedők.
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Mezőtúron egy idős nő holttestét és kialudt tűz nyomait találták egy családi ház mellé épített melléképület konyhájában.
Több mint 13 tonna fémhulladékot és akkumulátort halmozott fel, megbüntették
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Legalább négymillió forint bírságra is számíthat az a férfi, a megsértette Kazincbarcikán a fémkereskedelmi szabályokat.