Ugrás a tartalomra

465 külföldi ügynököt buktatott le tavaly az orosz kémelhárítás

Létrehozva
Az orosz kémelhárítás a külföldi biztonsági szolgálatok 129 hivatásos tagját és 465 ügynökét buktatta le tavaly – közölte Vlagyimir Putyin elnök az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetői kollégiumának szerdai moszkvai tanácskozásán.
Kép

Az orosz vezető arra figyelmeztetett, hogy a mindinkább aktivizálódó külföldi titkosszolgálatok igyekeznek befolyásolni az Oroszországban végbemenő folyamatokat, s mindent elkövetnek a politikai, gazdasági és tudományos-technikai információk megszerezéséért. Méltatta a kémelhárítás 2018-ban elvégzett „eredményes és támadó” tevékenységét.

Hangsúlyozta, hogy az FSZB-nek megkülönböztetett figyelmet kell fordítania az új orosz fegyverek fejlesztésével, tesztelésével és gyártásával kapcsolatos információk védelmére. Az elnök kifejezte Oroszország készségét arra, hogy minden országgal együttműködjön a terrorizmus elleni küzdelemben.

Az elnök egyébként a nap folyamán aláírta azt a törvényt, amely megtiltja, hogy a katonák szolgálat közben kép-, hang- és geolokációs adatok rögzítésére alkalmas készülékeket használjanak, valamint hogy a feladataikra, magukra vagy a bajtársaikra vonatkozó információt osszanak meg a világhálón vagy a sajtóval. 

Putyin, aki a nyolcvanas években hírszerzői tevékenységet folytatott Kelet-Németországban, 1998 nyarától egy éven át irányította az FSZB munkáját.

Ez is érdekelhet

Musk most pártot alapít – megtörné a kétpártrendszert
Világ
„Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja a szabadságotokat” – írta a világ leggazdagabb embere.
Tour de France – Philipsen sikere a nyitóetapon
VilágSport
A belga Jasper Philipsen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny első szakaszát szombaton.
Dohányzik? Szokott alkoholt fogyasztani? Akkor ennek nem fog örülni
VilágÉletmódEgészség
Komoly javaslatokkal állt elő egy világszervezet, jelentős áremeléseket javasol a kormányok számára.
Sokan meghaltak a texasi villámárvizekben
VilágHavaria
A hirtelen lehulló szokatlan mennyiségű eső miatt villámárvizek alakultak ki pénteken az Egyesült Államok Texas államában, a Guadalupe folyó mentén – írja a CNN-re hivatkozva a Telex.