Ugrás a tartalomra

Csaknem duplájára nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma a megyében

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. december 02. csütörtök 14:28
Az elmúlt két hétben több mint tízezer új fertőzöttet jelentettek.

Közel kétszeresére nőtt az elmúlt két hétben az új koronavírus-fertőzöttek száma Borsodban, a miskolci operatív törzs legutóbbi ülése óta eltelt időszakban több mint 10 ezer új fertőzöttet jelentettek a megyéből – hangzott el a miskolci operatív törzs legutóbbi, csütörtöki ülésén.

A polgármesteri hivatal sajtóosztályának csütörtöki közleménye szerint a miskolci nevelési intézményekből is jelentettek új covidos eseteket, amennyiben bölcsődékben, óvodákban jelentkezik a járvány, az adott csoportot lezárják, a nevelőknek és gyermekeknek karanténba kell vonulniuk.

- A miskolci szociális és idősellátó intézményekben az ellátás megoldott, biztosított valamennyi ellátott számára, az új fertőzések egyelőre sehol sem okoztak komoly fennakadást a munkában. A MESZEGYI vezetése arról számolt be, hogy az operatív törzs legutóbbi üléséhez képest csökkent a megbetegedések száma. A közelgő ünnepek miatt a látogatási rend szabályozása is napirendre került: jelenleg az egész évben hatályos intézkedések vannak életben, azaz a bentlakásos intézmények lakóit csak védettségi igazolvánnyal látogathatják a hozzátartozók. Lehetőség szerint egyszerre csak egy látogató érkezhet egy-egy lakóhoz, és 15-20 percnél többet nem tölthet el az intézményben. Természetesen maszkviselése, fertőtlenítés minden esetben kötelező. Amennyiben a járványhelyzet indokolja, szigorításokat léptetnek életbe, de a lakók skype-os, telefonos elérése most is biztosított az intézményekben - írják.

Leszögezték, a miskolci operatív törzs - melynek egészségügyi, katasztrófavédelmi, az oktatás-nevelés, illetve a szociális ellátás területén dolgozó szakemberek egyaránt tagjai - továbbra is rendszeresen ülésezik és figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását annak érdekében, hogy ha a helyzet úgy kívánja, azonnal meg tudja hozni a szükséges intézkedéseket.

- A szakemberek továbbra is mindenkitől azt kérik, hogy tartsák be a járvány lassítását, az új megbetegedések megelőzését célzó védelmi intézkedéseket, mossanak gyakran kezet, használjanak kézfertőtlenítőt, ha lehetőségük van rá, tartsanak megfelelő védőtávolságot másoktól, viseljenek maszkot különösen zárt terekben, és kérjék – szükség esetén akár harmadik alkalommal is – valamelyik védőoltást - zárul a közlemény.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
-
Miskolc és környéke