Ugrás a tartalomra

Edelényi kastély: titok és tüntetés

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. június 14. szerda 18:18
Hiába a Momentum és civilek tiltakozása, ma sem tudtuk meg, mi a célja a vármegyének az edelényi kastéllyal. A vármegyei közgyűlés rendkívüli ülést tartott szerdán, ahol zárt ülésen tárgyalták volna a kastély ügyét. Stummer János és Bedő Dávid, a Momentum politikusai azonban azt követelték, hogy az edelényiek is ismerhessék meg az előterjesztésben foglaltakat, ezért nyílt ülést kértek. Ezt többórás huzavona követte, végül rendőrt hívtak, akik igazoltatták az ellenzéki politikusokat - miközben a vármegyei képviselők folytatták az ülést. Információink egyelőre nincsenek arról, milyen döntés született a kastély ügyében.
Fotók: Juhász Ákos

Rendkívülire sikerült a rendkívüli közgyűlés a Megyeházán. A képviselők nyílt ülésen egy napirendi pontot, zárt ülésen két napirendi pontot terveztek tárgyalni.

A nyílt ülésen tárgyalt előterjesztés az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló országgyűlési határozathoz való csatlakozásról szólt. Már ez a kérdés is heves vitát váltott ki. Azonban még nagyobb port kavart a következő téma, amit a meghívó szerint zárt ülésen terveztek tárgyalni. Az előterjesztés Az Edelényi kastély üzemeltetési, fenntartási és hasznosítási feladatai ellátásának átvállalására címet viselte.

Napirend előtti felszólalásában Gúr Nándor, MSZP-s vármegyei képviselő módosítást kért, mégpedig azt, hogy vegyék nyílt ülésre a kastély ügyét. Ezt a többség leszavazta. A napirendi pontot egyébként csak 1 órával az ülés kezdete előtt ismerhették meg a képviselők, Gúr Nándor fel is vetette, hogy miért nem lehetett - mint a többi előterjesztést - már korábban kiküldeni? Ekkor már hiába rendelt volna el 20 perc tárgyalási szünetet a közgyűlési elnök, végül az ellenzékiek feleslegesnek érezték azt a rövid időt.

Így jöhetett volna a zárt ülés, a rend szerint Bánné Gáll Boglárka elnök felszólította a nem képviselő jelenlévőket, hogy hagyják el a termet. Egy momentumos csoport azonban erre nem volt hajlandó, és a témában nyílt ülést követelt Stummer János és Bedő Dávid. Egy molinót is kifeszítettek, amin az állt, hogy "Megvédjük a kastélyt!"

Fotó: Juhász Ákos

Azt mondták, hogy az edelényieknek és minden magyarnak joga van tudni arról, mi szerepel a kastélyról szóló előterjesztésben. Ezt azzal hárították el, hogy a közgyűlés megszavazta a zárt ülést. Rövidebb szópárbaj alakult ki, aminek a végén az elnök 30 perces szünetet rendelt el.

Erről visszatérve újra megnyitották az ülést, és bejelentették a zárt ülést. Az elnök kiemelte, hogy jó gazda módjára kezelik majd a kastélyt, és nem értik a tiltakozókat. Ők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy mindenki megismerhesse az előterjesztés részleteit. Maradtak hát, így újabb szünet következett.

Feszült várakozás után az a döntés született, hogy egy másik, kisebb terembe "költözik" a grémium. A politikusok meg is indultak az emeleti helyiségbe, a tiltakozók kicsit lemaradtak, így már csak egy zárt folyosói ajtóba ütköztek. Itt némi hangoskodás következett, majd beengedték őket - hogy a Szász teremben folytatódhasson a huzavona.

Fotók: Mocsári László

Az 1 órakor kezdődött rendkívüli ülés után pár órával, 4 óra magasságában végül rendőrt hívott a vármegyei jegyző. Ők 4-5 autóval meg is érkeztek, igazoltatták a momentumos politikusokat, majd megkérték őket, hogy a kíséretükben hagyják el nemcsak a termet, hanem az egész épületet. Miközben kivonultak, már ismét a díszteremben, zárt ajtók mögött a testület újra összeült, hogy megtárgyalják a vitatott napirendi pontot is.

Már az épületet előtt Stummer János azt nyilatkozta lapunknak, hogy az lett a több mint 3 órás "küszködésnek" a vége - miután az elnök negyedjére is megnyitotta az ülést -, hogy "ránk hívták a rendőröket".

- Jogkövető magyar állampolgárokként ez elől nem futottunk el. Az intézkedéssel azonban a fideszes többség időt nyert, és az edelényi kastély sorsát alapvetően meghatározó vármegyei rendeletet - kétségünk nincs efelől - el fogják fogadni - mondta.

Hozzátette, ellenzéki képviselők - Gúr Nándor és Kovács József - jelezték a napirend elfogadása előtt, hogy szeretnének ügyrendi módosítóval élni azért, hogy tegyék nyílttá az ülést.

- "Ezt a fideszes többség leszavazta, mindenfajta indoklás nélkül. Mi több alkalommal is megkérdeztük, hogy mi az oka annak, hogy a napirendet zárt ülésen akarják tárgyalni, elfogadható magyarázatot azonban nem kaptunk" - mondta Stummer János.

- "Az edelényiek, kastélyvédők veszélyben érzik a kastélyt. Látjuk, hogy a borsodi kisváros mennyire ragaszkodik hozzá. Amikor bezárták, minden munkavállalót elküldtek, rátettek egy lakatot, és magára hagyták a kastélyt. Derékig ért már a fű, amikor helyi polgárok, társadalmi munkában lekaszálták, mert szeretik, és meg akarják védeni a kastélyt - tette hozzá.

- Az edelényieket meg kellene tisztelni azzal, hogy a napirendet nyílt ülésen tárgyalják - fogalmazott.

Stummer János ellen szabálysértési feljelentést fognak tenni gyülekezési jog megsértése miatt. Ezt a politikus tudomásul vette.

A momentumos politikus egyébként még áprilisban a kastély előtt is szervezett egy demonstrációt, amin több százan vettek részt. Erről bővebben ITT írtunk.

Március végén jelentett be csoportos létszámcsökkentést, és az edelényi, valamint a péceli kastély látogathatóságának felfüggesztését a NÖF, a döntést az energiaárrobbanással, a gazdasági válsággal és az ukrajnai háborúval indokolták. Úgy fogalmaztak, hogy „mivel a társaság jelentős mértékben racionalizálja működését", kényszerű döntést hoztak.
Megjelent aztán a sajtóban egy törvénytervezet, amiben azt állt, hogy a 2015-re mintegy 900 millió forint uniós támogatásból felújított kastélyt vagyonkezelő alapítványoknak vagy más magánjogi szereplőknek adná át az Építési és Közlekedési Minisztérium. Végül nem ez valósul meg Edelényben, hanem a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat fenntartásába kerül át az edelényi L'Huillier-Coburg-kastély. Az újranyitás pontos időpontja egyelőre még nem ismert.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!