A gazdák is támogatják a megyei központi kórházat
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek idén is megrendezték a Gazdász bált. A rendezvénynek a Népkerti Vigadó adott otthont február végén, a bevételt ismét a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház számára adományozták a főszervezők. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertették a felek.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke volt ismét a bál fővédnöke. Úgy fogalmazott: a gazdaember jó szívvel adományoz, jó szívvel segít. – Meggyőződésem, hogy fontos feladata, hogy egészséges élelmiszert biztosítson, de segítsen is, ha szükség van rá. Jó szívvel hozzuk tehát az adományokat – hangoztatta, hozzátéve: keresik a segítségnyújtás további módját is.
A megyei kórház és a gazdaszövetkezetek kapcsolata hosszú évekre nyúlik vissza. Taskó József, a MAGOSZ megyei elnöke és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke elmondta, idén már a harmadik jótékonysági báljukat rendezték meg. Az itt befolyt mintegy 600 ezer forintot már át is utalták a kórháznak. – Jó helyre került ez a támogatás is, a gyógyítást fogja segíteni – húzta alá.
Nagy Gábor orvosigazgató képviselte a kórházat a Gazdász bálon. Úgy fogalmazott: ilyenkor is „azt érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül”; a társadalom minden rétege átérzi, hogy az egészségügyet szolgálnia kell. – Ezt a segítséget pedig megkapjuk – emelte ki.
Révész János főigazgató örömmel nyugtázta, hogy tavaly jelentősen nőtt az adományozási kedv, egész évben egyenletesen érkeztek a támogatások a kórházhoz. – Ennek nagy jelentősége van az intézmény szempontjából, az adományozók rendkívül aktívan segítik a mindennapjainkat – fogalmazott.
Ismertette: bevezették azt a rendszert, hogy az adományok mellé az intézmény hasonló nagyságrendű kiegészítést tesz az egyes egységek felé, annak érdekében, hogy az adományok még inkább segítsék a betegek ellátását. – Ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy a polgári társadalmakra jellemző mecenatúra egyre inkább jelen van a kórház életében – hangsúlyozta.
Megtudhattuk azt is, hogy a Gyermekegészségügyi Központ megújítása stratégiai kérdés a kórháznál, két nagyon fontos beruházásuk is van. A gyermekintenzív osztályt teljes körűen felújítjuk, a munkát már elkezdték, remények szerint nyárra el is készülnek vele. A gyermeksürgősségi osztály felújítása pedig az év harmadik negyedévében kezdődik majd. A beruházás összértéke megközelíti az 1 milliárd forintot, ezt jórészt pályázati forrásból fedezik.
– Ezek mellett új eszközöket, gépeket is vásárolunk, a mostani támogatást is erre fordítjuk: egy új bronchoszkópot veszünk, aminek segítségével be tudunk tekinteni a gyermekek légútjába, és el tudjuk távolítani az oda bekerülő idegen tárgyakat, például játékokat – ismertette.
A kórház megalapította egyébként a Támogatók Társaságát, ahová mindazokat meghívják, akik adományokkal segítették, támogatták az intézményt. A főigazgató elmondása szerint rendkívül aktív tagságba most meghívták Jakab Istvánt és Taskó Józsefet is, akik erről egy plakettet vehettek át.