Ugrás a tartalomra

Hihetetlen siker: megvan a pénz Zsombi kezelésére

Létrehozva
Két nap alatt több mint 100 millió forint érkezett a Szép Jövőért Zsombornak Alapítvány számlájára. Azt is megtudtuk, honnan.

2021. február 17-én elértük a célt! Összegyűlt a szükséges összeg a Zolgensmára! - tudatta szerda este az Sma baby Zsombor nevű Facebook oldal, ahol a gyűjtés állását és annak lépcsőfokait követhették azok, akik szorítottak az SMA-ban szenvedő kisfiú gyógyulásáért.
Az utolsó napokban hihetetlen hajrát vett a gyűjtés, hiszen február 15-én még azt láthatták az oldalra látogatók, hogy 108.331.094 Ft hiányzik a célhoz.

Kép


Múlt héten még arról írtunk, hogy a rengeteg munkának hála Zsombit ma már nyugodtan fel tudják ültetni a szülei, és a kezeit oldalra tudja nyújtani. Az édesanya, Burinda-Szűcs Szabina úgy fogalmazott, ez is óriási eredmény már, de mivel a kisfiú gerince gyenge, és van egy gerincferdülése is, ezért nem javasolt neki sokáig üldögélni. Sokkal komolyabb és gyorsabb fejlődést lehetne elérni a Zolgensma kezeléssel, aminek ára Egy 730 millió forint - erre gyűjtenek több hónapja különböző módokon. És most elérték a céljukat, hála az emberek jótékony összefogásának.

Zsombi anyukájától azt is megtudtuk, hogy a hiányzó összeget a Szíjj László által alapított Duna Bónum Alapítvány utalta át.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.