Ugrás a tartalomra

Indul az Élelmiszerbank idei élelmiszergyűjtő akciója, tavaly 348 tonna adomány gyűlt össze

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. november 15. kedd 10:17
Nagy a tét, a közös segítségnyújtás nélkül rászoruló emberek és családok tízezrei maradhatnak élelem nélkül idén karácsonykor.
Fotó: Élelmiszerbank

Az egyesület szeretné elérni, hogy az előző évekhez hasonlóan, aki teheti és így is segítene, az a hétvégi vásárláskor a nélkülözők számára is tegyen egy tetszőleges tartós élelmiszert a kosarába, amit a fizetés után a kasszák melletti gyűjtőpontokon adhat le. Az ország százhatvan településén 334 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd a felajánlásokat. A jótékonysági akció péntektől vasárnapig tart. 

„Sajnos egyre több új arccal, korábban nem ismert látogatóval találkozunk a rászorulók között az élelmiszerosztásainkon. Olyan emberekkel is, akik tavaly még maguk is felajánlást tettek a nehezebb sorsú emberek számára, de idén már önmaguk is segítségre szorulnak. Számukra óriási támogatást jelenthetnek a tartósélelmiszer-csomagok, hogy ki tudjanak törni a szorult helyzetükből. Önkénteseinkkel az ő számukra kérjük a vásárlók segítségét a háromnapos akció során, hogy senkinek ne maradjon üresen a tányérja az ünnepek idején” – mondta Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

Az Élelmiszerbank 2006 óta minden évben megszervezi karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő akcióját, ami az évek során a szolidaritás és az összefogás egyik legnagyobb hazai ünnepévé nőtte ki magát. A vásárlók az adományaikkal közvetlenül a környezetükben élő nehézsorsú embereket segíthetik. Az összegyűjtött élelmiszereket az Élelmiszerbank az egyes áruházak környéken működő karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a nélkülözőkhöz az ünnepeket megelőző időszakban, illetve a leghidegebb januári hetekben. A rászorulók számára a konzervek, a rizs, a keksz, a csokoládé, a bébiétel, a tészta, a tartós tej és az édességek jelentik a legnagyobb segítséget, illetve bármilyen hűtést nem igénylő élelmiszer.

Fotó: Élelmiszerbank. A 2021-es gyűjtés.

A tavalyi évben a háromnapos akció minden egyes percében 223 kiló élelmiszert adományoztak az áruházak vásárlói, több mint százezer ember ajánlott fel kisebb-nagyobb adományokat a nehézsorsú honfitársaink számára. A segítségükkel akkor 348.000 kilogram rekord eredményt sikerült elérni, amiből hetvenezer nélkülözőnek tudtak segítő élelmiszercsomagokat összeállítani a szervezők. Idén az ország százhatvan településén 334 áruházban 6500 önkéntes fogadja az adományokat a kasszák mellett kialakított gyűjtőpontokon. 

Az Élelmiszerbank bízik benne, hogy a háromnapos összefogás nyomán ebben az évben is jelentős mennyiségű adománnyal tudja enyhíteni az élelmezési problémákat és szebbé tenni sok ezer nélkülöző ember ünnepét. Az adományokból főként időseket, nagycsaládosokat, családsegítő szolgálatok és gyermekotthonok ellátottjait, fogyatékkal élő embereket, hajléktalanokat és az ország legelmaradottabb településein lakókat segítik majd.
A gyűjtésre november 18. és 20. között, péntektől vasárnapig kerül sor négy kiskereskedelmi lánc, a Tesco, az ALDI, az Auchan és a METRO áruházaiban országszerte. Az adományokat az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkénteseinél lehet leadni, a kasszák közelében kijelölt gyűjtőpontokon.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!